Mitől lesz keresőbarát egy weboldal?

konverzió növelés

Az alábbiakban áttekintjük azt, hogy nagyjából mitől is lesz egy honlap keresőbarát. A lista koránt sem teljes, illetve előfordulhat, hogy idővel egyes alábbi szempontok már nem lesznek fontosak a keresőmotorok számára.

1. Keresőbarát navigálás

Itt most elsősorban a Google szemszögéből nézzük meg a navigálhatóságot: amit a Google le tud követni rendesen, az már keresőbarát navigálásnak mondható. Legjobb megoldás a szöveges (nem pedig flash-es, javascriptes-es, vagy képes) menüstruktúra.

A navigációs struktúrának érdemes támogatnia a főbb kulcsszavaidat, ez annyit tesz, hogy ha webáruházad van, és például bélyegzőket is árulsz, akkor a menüpont szöveg is „bélyegzők” legyen, valamint az URL-ben is szerepeljen a „belyegzok” szó: http://teoldalad.hu/belyegzok.

2. Gyors betöltődési sebesség

Mivel a felhasználók számára nagyon fontos a betöltődési sebesség, így a Google-ben ez is befolyásolja a helyezéseket. A gyors weblapok előre kerülnek idővel, míg a lassúak szépen visszacsúszhatnak.

Hogyan gyorsítsam a weboldalamat?

A weboldalak betöltődési sebességét rengeteg módon tuningolhatjuk: kisebb, tömörített CSS és javascript kódokkal, a képek optimalizálásával, a file méretének csökkentésével, web cache használatával, CSS sprite-tal…

3. Képek és fotók használata

A weblapra kerülő képeket optimalizálva (vagyis csökkentett file mérettel, előre vágott mérettel) kell feltölteni a weblapra. Ha felesleges nagy képeket használsz, attól lassabban fog betöltődni az oldalad: lásd a 2. pontot!

4. Kulcsszavak használata – okosan

A kulcsszavakat (és rokonértelmű kifejezéseiket is!!) még mindig érdemes használni az alábbiakban, de úgy, hogy ne legyen velük természetellenesen telezsúfolva az oldal, a:

– Title-ben,

– Meta adatokban,

– Menüpontok nevében,

– Útkövetésben (breadcrumbs),

– H1-H2-H3 címekben,

– felsorolásokban,

– ALT címkékben,

– Linkek TITLE címkéjében,

– A weblap szövegében,

– Belső linkekben,

– Lábléc menüben,

– URL-ben (értelmes, kulcsszavas URL!)

– File-ok neveiben,

– Almappák neveiben.

Fontos a keresőbarát felépítés
Fontos a keresőbarát felépítés

5. Közösségi funkciók használata

A Google elvárja, hogy aktívan használd a Google+ rendszerét! További előny, ha a Facebook-on, a Twitter-en, a Pinterest-en és a többi közösségi oldalon is jelen vagy.

6. Beszédes URL és file nevek

Az URL-ben az aloldalaid neve legyen beszédes, és kulcsszavas, lásd 1-es pont „bélyegzők” példáját.

7. Oldaltérkép

Sokan mondják azt, hogy az oldaltérkép felesleges, de mi mégis azt javasoljuk, hogy amíg a Google Webmester Eszközökben ezt meg lehet adni, addig igenis használjuk! Ezt itt lehet megtenni: http://www.google.hu/webmasters.

8. Elegáns betűtípusok használata

Vajon mi köze van a keresőbarátságnak a betűtípusokhoz? Nagyon is sok: a  Google webfonts-sal olyan szép feliratokat is meg tudunk jeleníteni, amiket régebben csak képekkel tudtunk megtenni. Ha kevesebb képet használsz, gyorsabb lesz a weblapod, lásd a 2. pontot!

A számtalan ingyenes webfontot itt éred el: http://www.google.com/webfonts.

9. 301-es átirányítás

Gyakran előfordul, hogy egy cég domaincsere mellet dönt, vagy a domain marad, de a menüpontok URL-je módosul. Ezektől nem szabad félni: egyszerűen csak a régi URL-eket (vagy a domaint) irányítsd át a megfelelő módszerrel (301 redirect) az újra.

10. Használj valid kódot

Úgy tűnik, hogy a megoldandó problémák közül ez a legnehezebb, azonban a W3C által tökéletesnek mutatott honlapok mintha kissé jobban teljesítenének a Google-ben. Ez azért nem könnyű, mert a Facebook script-jei közt is van olyan, ami nem vaild, sőt a Google +1 gombja sem valid…

Ha bármelyik résznél elakadnál, és szakértői segítséget szeretnél ehhez, akkor az info (kukac) mangomedia.hu címen elérsz…

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Anyagi Gazdagság