Webáruház konkurenciaelemzés – A konkurencia nem bújhat el!

Gyakorlatilag nem létezik olyan értékesítési terület Magyarországon, amelynek ne kellene szembenéznie bizonyos mértékű konkurenciával. Annak megállapítása, hogy a konkurencia milyen erőt képvisel, illetve melyek a gyenge pontjai, egy átfogó elemzést követel meg.

Az előző évi statisztikák tanúsága szerint emelkedett a webáruházak átlagos forgalma, nőtt a vásárlók száma, ráadásul némileg növekedett az átlagos kosárérték is. Mindez egyre vonzóbbá teszi az online kereskedelmet a vállalkozók és a kereskedők számára, ebből adódóan pedig tovább éleződhetnek a konkurenciaharcok.

Az alábbiakban végigkövetjük a konkurens webáruházak elemzésének néhány alapvető lépését, ami egyfajta segítséget adhat ahhoz, hogy megválaszoljuk a legfőbb kérdéseket:

  • Kik a legfőbb konkurenseink?
  • Milyen erőt képviselnek egyenként?
  • Mely szegmensben és mely termékek esetében látszik piaci rés vagy gyors fejlődési lehetőség?

Találjuk meg a konkurenseinket!

Annak érdekében, hogy megtaláljuk a konkurens honlapokat, több csatornát kell vizsgálnunk, illetve figyelembe vennünk. Bár az is elmondható általánosságban, hogy az a konkurens, amely egyik csatornán erős, az a másikon is az lehet.

Négy különböző forgalmi forrást, illetve reklámeszközt veszünk alapul a konkurens webshopok megtalálása érdekében, ezek:

  • a Google organikus forgalma,
  • az AdWords,
  • a közösségi média és
  • az online és offline reklámfelületek és eszközök.

Kezdjünk neki! Ahhoz, hogy megtalálhassuk a saját konkurenseinket, elsőként a saját érdekeltségi körünket kell körülhatárolnunk. Egy úgy tehetjük meg a legegyszerűbben, ha készítünk egy listát a számunkra prioritást jelentő termékekről. Azokat a termékeket vegyük alapul, amelyek „húzóágazatként” működnek a webáruházban!

Az elkészített lista ne legyen sem túl rövid, sem túl hosszú! A rövid lista használata esetén nem fogunk pontos képet kapni a konkurencia milyenségéről, túl hosszú lista esetében viszont annyi munkát veszünk a nyakunkba, ami már túlmutat az ésszerűség határain.

Webshoptól és termékkínálattól függően talán 5-20 húzótermék kiválasztása ajánlott.

Ha például egy kerti szerszámokat árusító webáruházat működtetünk, akkor efféle tételek fognak szerepelni a listán: ásó, kapa, gereblye, talicska, öntöző kanna, locsolócső, kerti ruha, virágcserép, stb.

Nincs más hátra, mint munkához látni és megkeresni a konkurenseinket! Ehhez a fent említett négy csatornán keresztül vizsgálódunk.

Első lépésként megnyitjuk a Google keresőt és beírjuk az összegyűjtött keresőszavainkat egyenként, pl.: „ásó”. Jegyezzük le az első 3 vagy 5 találat nevét vagy domain címét egy Excel táblázatba! Majd jöhet a következő szó, például a „kapa”. Ugyanígy teszünk, lejegyezzük az első 3 vagy 5 organikus találatot. És így tovább, végigmegyünk az általunk összeállított kulcsszó listán.

A munka végére kapunk egy relatív terebélyes táblázatot, amelyben többször elő fognak fordulni ugyanazok az elemek. Keressük ki, hogy mely elemek a leggyakoribbak, ezek a honlapok jelentik (jelenthetik) a legerősebb konkurenseket a Google természetes találatai között. Jelöljük ezeket külön színnel!

Következő lépésként következhet a Google fizetett találatainak vizsgálata. Azokat a hirdetőket vegyük számba, amelyek releváns termékkínálattal rendelkeznek az adott termékre vonatkozóan. Az AdWords által nyújtott kép persze csalóka lehet, hiszen előfordulhat, hogy csak ideiglenes kampányról van szó, a későbbiekben az adott konkurens nem fog hirdetni.

Harmadik lépésben vizsgáljuk meg a közösségi médiában szereplő konkurenseket, de csak azokat tegyük a listánkra, akik rendszeres munkát folytatnak a Facebook-on! Az egészen kis követői számmal vagy pedig az inaktív Facebook oldalakkal ne foglalkozzunk, csupán a meghatározó szereplőket válasszuk ki!

Végül pedig próbáljuk megvizsgálni, vannak-e olyan konkurenseink, akik a legkülönfélébb reklámeszközöket használják, akikkel találkozhattunk rádió reklámokban, újsághirdetésekben, online felületeken, PR cikkekben, stb. Őket tudjuk a legnehezebben felkutatni, inkább a szakmában ismert brandek után érdemes kutakodnunk.

Ha elvégeztük ezeket a lépéseket, nincs más dolgunk, mint összefésülni a listákat. Bírjanak legnagyobb súllyal az organikus találati listán jól szereplő honlapok, valamint márkaismertséget maguk mögött tudó webshopok, illetve kisebb jelentőséget tulajdonítsunk az AdWords és a közösségi média jelenlétnek!

Így hát kaptunk egy listát azokról a webáruházakról, amelyek vélhetően a legnagyobb forgalmat bonyolítják az adott értékesítési területen. Kezdődhet a konkrét elemzési feladat.

Határozzuk meg az erősségeiket és a gyengeségeiket!

Csak úgy kaphatunk reális képet egy-egy konkurens valódi potenciáljáról, ha hajlandóak vagyunk átfogó elemzést végezni. Ezt az elemzést el kell végeznünk minden főbb konkurens webshopon, így szinte tökéletesen meghatározhatjuk, milyen eredményt várhatunk és milyen módszerekkel kerülhetünk a konkurencia elé vagy közelébe.

A webáruházaknak számos olyan tulajdonsága van, amely meghatározhatja a sikerességét. Ez nem mind technikai jellegű kérdés, ezért nem érdemes csupán a keresőoptimalizálás szempontjából megközelíteni egy webáruház értékét.

Olyan kérdéseket is kell vizsgálnunk, mint:

  • Milyen árakat kínál a webshop?
  • Mekkora az árukínálat?
  • Milyen gyors a kiszállítás?
  • Adnak-e garanciát a termékre?
  • Mennyire egyszerű a rendelés folyamata?

Mindezek mellett rengeteg felhasználói szempontból fontos és konverziónöveléshez köthető szempont határozza meg egy webáruház minőségét. De most térjünk át a keresőoptimalizálásra is, hiszen látogatókra is szükség van ahhoz, hogy a shop sikeres lehessen.

A webshopok keresőoptimalizálása mindig relatív komplex feladat, mivel sokrétű termékekről lehet szó, ráadásul a szöveges tartalom hiánya is más vizekre viszi a SEO-t.

Az a feladatunk, hogy minél pontosabban felmérjük egyes konkurensek optimalizálásának minőségét. Figyeljük a:

  • belső keresőoptimalizálás elemeit,
  • a szöveges tartalmak meglétét és egyediségét,
  • valamint a külső hivatkozásokat!

Általános esetben elmondható lenne, hogy a külső hivatkozások megléte önmagában nem jelent semmit, hiszen rengeteg honlap kapott Pingvin büntetést épp a manipulatív linképítés miatt, de mivel a listánk alapját képezik az organikus keresések erős találatai, így feltételezhetjük, hogy ezek a webhelyek jó egészségnek örvendenek.

Sokkal több információt hordoznak viszont a külső hivatkozásaik minőségi mutatói. Különböző online eszközök állnak rendelkezésünkre, amelyek segítségével feltérképezhetjük, mely webhelyek hivatkoznak a konkurens webshopra. Ha azt látjuk, hogy számos minőségi oldal hivatkozik rá természetes módon, akkor bizony fel kell kötni a nadrág szárát, ha utol akarjuk érni.

Továbbá azt is érdemes figyelni, hogy miként jelenik meg a konkurensünk az organikus találati listán. Ha jól használja a cím és a meta leírás kínálta lehetőséget, valamint alkalmazza az úgynevezett rich snippets elemeket, abban az esetben sokkal több átkattintásra tehet szert, mint nélkülük.

Legvégül pedig készítsünk saját stratégiát!

A hosszas elemzési és összehasonlítási munkának a legfőbb eredménye nem más, mint az a kép, amit a konkurensekről kapunk. Ha figyelmesen és alaposan dolgoztunk, akkor képet kaptunk azokról az erősségekről, amelyek sikeressé teszik őket, valamint felfedezhettünk hiányosságokat, amelyek kihasználásával csökkenthetjük a hátrányunkat hozzájuk viszonyítva.

Milyen hiányosságokat láthattunk?

Számos webshop nem fordít figyelmet a meta fejlécek kitöltésére, hiszen azok nem számítanak a mérvadó rangsorolási tényezők közé. Ez így van, viszont a találati listán történő átkattintások arányának növelése érdekében ezek roppant fontos elemek. Így hát fordítsunk kellő figyelmek ezeknek az elemeknek, használjuk őket okosan és kreatívan!

Ugyanez a hiányosság látszik a már említett rich snippets elemek terén is, amelyek még hatékonyabban lehetnének az átkattintási arány növelésében, ezzel szemben azt látjuk, hogy a webáruházak egészen kis hányada alkalmazza ezeket megfelelő módon.

A webáruházak esetében a másolt, illetve átvett termékleírások nem járnak negatív megítéléssel a Google algoritmusa szerint, viszont az ilyen átvett tartalmak nem segítenek bennünket előre sem… Épp ezért érdemes elgondolkodni a tartalomfejlesztés elvégzésén vagy egy ilyen szolgáltatás igénybevételén.

Áldozzunk a professzionális megjelenésre is! Tekintsük meg a konkurens honlapjaink sorát, válasszuk ki a legszebbet és ne adjuk az a szint alá! A mi honlapunk sem lehet csúnyább vagy kevésbé áttekinthető!

Legyen a miénk a legegyszerűbb rendelési folyamat. Vegyük számba a konkurensek rendelési folyamatait, keressük meg azokat a pontokat, amelyek egyszerűsíthetők vagy kihagyhatók lennének. Ne terheljük szükséges feladatokkal a vásárlók, mert előfordulhat, hogy a pénzt megéri a termékünk, de a ráadás vacakolást már nem.

Végül pedig gondoskodjunk a felhasználói élmény növeléséről, a konverzió optimalizálásáról, keresőoptimalizálásról és minden olyan lehetséges tevékenységi körről, amivel a konkurencia elé kerülhetünk! Az áldozatos és kitartó munka mindig meghozza a gyümölcsét.

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Anyagi Gazdagság