A Nestlé eladná a sporttápszereit

PóverBár
PóverBár

Úgy tűnik, hogy a Nestlé, a világ egyik legnagyobb élelmiszeripari vállalata és márkája meg akar szabadulni a PowerBar nevű sporttáplálkozási almárkájától.

A PowerBar csomagküldő cégként indult, Brian Maxwell kanadai sportoló és vállalkozó alapította 1986-ban.

Ezt vásárolta meg 2000-ben, nem hivatalos formában megjelentetett hírek szerint 375 millió dollárért az FMCG. A PowerBar 175 millió dollárnyi bevételt hozott az élelmiszeripari vállalatnak, éves szinten.

PóverBár
PóverBár

A PowerBar energizáló csokoládékat, sportitalokat, teljesítményfokozó szereket és táplálék-kiegészítőket forgalmaz, de egyre inkább erősödő konkurensekkel, és élesedő versenypiaci helyzettel kell szembenéznie.

A Foodbusinessnews.net hírei szerint az első féléves eredmények után a Nestlé pénzügyi vezérigazgató-helyettese utalt arra, hogy értékesítenék egyes üzletágait, márkatermékeit.

Ez pedig azt jelentheti, hogy új tulajdonosok kezébe kerülhetnek a közel 8000 brand azok, melyek alul teljesítették a terveket. Ilyen márka például a diétás ételeket kínáló Jenny Craig és a Lean Cuisine, mely fagyasztott ételekkel foglalkozik.

Forrás erre.

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Anyagi Gazdagság