Településmarketing: milyen legyen a városod logója?

Gyor.hu
Gyor.hu

Egy város jó marketingezéséhez nem csak a plakátok, rádióhirdetések tartoznak hozzá, hanem a város központi weboldalának jó felépítése, letisztult dizájnja, arculata is. Azzal kell kezdeni az arculattervezést, hogy megalkotjuk a logót és a szlogent, a többi elem ezekre fog ráépülni.

Bár a logótervezés feladata eléggé szubjektív, az elmúlt évek során kiderült, hogy érdemes az alábbi pontokat figyelembe venni a logó elkészítésekor.

  • felkelti a figyelmet,
  • könnyen meg lehet jegyezni,
  • bizalomgerjesztő,
  • egyszerű,
  • kiemelkedik a többi közül.

Magyar városok logói

Magyarországon általában a történelmi címerek a városok jelentik a fő jelképeket, viszont ez nem illeszkedik bele megfelelően a mostani trendekbe. Főleg turisztikai szempontból lényeges a logó, de fontos lehet az önkormányzati kommunikációban is.

Hogyan tervezzük meg a városunk logóját?

Mielőtt megtervezzük a logót, számba kell venni azt, hogy milyen felületeken fog feltűnni, mert ugyanolyan jól kell mutatnia például

  • nyomtatott anyagokon,
  • plakátokon
  • honlapon,
  • fekete-fehérben és színesben is.

Nagyon fontos betartani, hogyha megcsináltuk az új logót, akkor csak azt az egyet használjuk, ne futtassuk párhuzamosan a régivel.

Eger esetében ez a helyzet áll fent, mert honlapján a történelmi címer tűnik fel, pedig rendelkezik egy sokkal modernebb turisztikai logóval is.

Eger logói
Eger logói

Szolnoknál is hasonló a helyzet, a honlapon jobb oldalt a címert lehet látni, fejlesztési projekteknél a nemrég kitalált Tiszavirág híd illusztrációja tűnik fel, ha pedig a „Tisza fővárosa” szlogent használják, akkor mellé egy csónakos logó kerül.

Jó példának viszont Nyíregyházát lehet tekinteni, hiszen a város azt a döntést hozta, hogy minden portálon egységesen fog megjelenni. A város hivatalos honlapja mellett a nyomtatott formájú Nyíregyházi Naplóban is megjelent a logó.

Nyiregyhaza.hu
Nyiregyhaza.hu

Ezt a példát sajnos kevés város követte. Veszprém honlapján például több teljesen más stílusú logót találhatunk. Szlogenjéhez, a „királynék városához” egy elegánsnak tűnni akaró logó kapcsolódik, viszont sajnos inkább régiesnek hat, mint modernnek.

Sok város a saját örökségét szeretné belecsempészni a logójába. Debrecen a nagytemplomot választotta ki, ennek illusztrációja tűnik fel honlapján.

Békéscsaba is hasonló példát követ, logója a múltra vezet vissza. A logó igényes lett, ám nem túl praktikus használni, mivel mérete elég nagy, és az ábra viszonylag összetett.

Makó logója: "Nem csak hagyma"
Makó logója: „Nem csak hagyma”

Makó esete példaértékű, nemrég pályázatot írtak ki az új arculat megtervezésére. A logó vidám és színekben gazdag lett, a honlapot egy animáció segítségével hagyma formát ad ki, viszont az új szlogen segítségével („Nem csak hagyma„) legyőzi a sztereotípiákat.

A legbátrabb logómegalkotás Győr nevéhez fűződik. A logó a város térképének illusztrációját tartalmazza (középen), mellé kiválóan kapcsolódnak a szlogenek. Bal oldalon szinte elrejtve pedig a címer.

Gyor.hu
Gyor.hu

Sárvár új logója nagyon jól sikerült, amiben a városi jelkép Nádasdy-kastély torony tűnik fel, a csónak forma pedig arra utal, hogy a település fürdőváros is egyben.

Komáros és Révkomárom példája egyedi eset, honlapjukon van egy közös felület, onnan lehet továbbhaladni a két város weblapjára. A város logója tükrözi a sajátos elhelyezkedést, az M betű a két várost összekötő hidat ábrázolja.

Természetesnek vennénk, hogy minél kisebb egy település, annál kevésbé fontos az arculat, de ez nem feltétlenül így van. Telki 2007-ben vitt véghez egy arculat cserét, ezzel az volt a cél, hogy kitöröljék a fejekből az „újgazdag” sztereotípiát, ehelyett a sport és egészség kapjon szerepet.

A Fejér megyében található Előszállás új arculatának alapjához a régi címerből merítettek ihletet. Mezőgazdasági múltja miatt a logóban helyet kapott a szőlő, és barázdákat ábrázoló vonalak is.

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Szellemi és Lelki Gazdagság