A COOP Szolnok Zrt. új igazgatót kapott

COOP Szolnok Zrt.

Új kereskedelmi igazgatót neveztek ki a COOP Szolnok Zrt-nél, mivel Vidra Zsolt távozott a cégtől, és így a helyére Gazdag Sándor került, aki vezetői feladatait már augusztus 9-én elkezdte.

A vállalat egy sajtóközleményben írt az új igazgatóról, amiben Gazdag Sándor pályafutását is ismertette. A szakember már sokéves kereskedelmi tapasztalattal rendelkezett akkor is, amikor a szervezethez került, Tiszafüreden.

COOP Szolnok Zrt.
COOP Szolnok Zrt.

Ezt követően végigjárva a ranglétrát a szövetkezet elnökévé választották, és ezt a pozíciót egészen 1984 töltötte be, majd ezután is aktív szerepet vállalt a cég szervezetében, hiszen a TISZA-COOP Zrt. alapító tagjai közé tartozott.

Eddigi feladatai után- melyek elsősorban beszerzési típusúak voltak-, most kihívásnak tekinti kereskedelmi igazgatói kinevezését.

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Archív