Megszűnik a Poszt magazin

R.I.P Poszt
R.I.P Poszt

Sajnos nem volt hosszú életű a Poszt online-offline magazin.

A FAcebook-on megjelent posztjuk szerint ennek a fő oka a siker elmaradása volt.

Az október 10-én megjelent 6. számot nem követik újabbak, a POSZT a jövő héttől nem kapható az újságárusoknál (úgyhogy ezt a számot a sajtótörténeti kuriózumok gyűjtőinek is ajánljuk), az előfizetőknek kiadónk természetesen visszautalja az elmaradó számokra jutó összeget.

R.I.P Poszt
R.I.P Poszt

A POSZT megszüntetéséről szóló döntést nagyon egyszerű okból kellett meghoznunk: a lap nem hozott olyan példányszámokat, amelyek a további működtetést indokolták volna. A különleges koncepciójú újság elindítása kísérlet volt, a kísérlet pedig – hiába vagyunk büszkék a lap tartalmára és megjelenésére, hiába volt rengeteg elképzelésünk a továbbiakra – az adott körülmények között nem volt sikeres.

Köszönjük minden olvasónknak az érdeklődést, köszönjük a dicsérő szavakat és a kritikákat is. Örülünk, hogy megpróbáltuk, mert a POSZT bizonyította azt a feltételezésünket, hogy a mai magyar internetes médiában kiváló írások és képek születnek, amelyek közül sok alkalmas arra is, hogy 3 percnél több időt töltsön vele az olvasó.

Szomorúak vagyunk, mert a POSZT értékesítési adatai nem érték el a remélt szintet, és mert nem volt lehetőségünk arra, hogy ennek ellenére tovább finanszírozzuk a kísérletet.

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Archív