Életünk nagy részét, 90-95 %-át, a szokásaink irányítják. Amit teszünk, és amit nem teszünk napi szinten. Ez vonatkozik a kapcsolatainkra is ugyanúgy. Az határozza meg kapcsolataink minőségét (saját magunkkal és embertársainkkal való kapcsolatunkat), hogy milyen szokásokat alakítottunk ki, milyen viselkedési mintákat, magatartási formákat veszünk fel és alkalmazunk rendszeresen (olyakor tudattalanul) a társas interakcióink során.
Van egy olyan szokás, amely véleményem szerint az egyik legfontosabb, hogy alkalmazzuk a kapcsolatainkban. Ennek az egy szokásnak a beépítése a mindennapi megnyilvánulásainkba képes arra, hogy valódi, mély kapcsolatot alakíthassunk ki saját magunkkal és embertársainkkal, és valóban megélhessük saját énünket a kapcsolat során (és ne kelljen szerepeket játszanunk vagy megfelelnünk a másiknak).
Ez a szokás pedig nem más, mint az őszinteség.
Most talán azt gondolod, hogy persze, ez tök egyszerű.
Nem az a lényeg, hogy egy dolog mennyire egyszerű, hanem az, hogy milyen jelentőséget tulajdonítunk neki. Azzal, hogy egy ilyen evidens és már-már az elcsépelés határáig vitt bagatell dolognak, mint az őszinteségnek nagy jelentőséget tulajdonítunk, képes alapjaiban megváltoztatni az életünket (kapcsolatainkat). Minél nagyobb jelentőséget tulajdonítunk valaminek, annál jobban odafigyelünk arra, hogyan cselekszünk általa.
[youtube https://www.youtube.com/watch?v=tFdu1JY4-3U&w=560&h=315]
Az őszinteség ellentéte a nem őszinteség. Mit jelent ez?
A nem őszinteség bármi, ami kevesebb az igazságnál: hazudás, igazság visszatartása, részigazságok mondása, információk kihagyása. (Ezt Robert Glover zseniálisan leírja a Nincs Többé Jófiú! könyvben.)
Alapvetően magától értetődőnek tűnhet, viszont úgy gondolom, hogy a legegyszerűbb dolgok kívánják sokszor leginkább a definiálást, ugyanis az emberi elme profi a különböző meghatározások kitalálásában, főleg akkor, amikor önigazolást keresünk. „Legtöbbször őszinte vagyok.”, „Elég őszinte vagyok.”, „Nem hazudtam, csak nem mondtam el mindent.”, stb.
Ilyen nincs. Valaki vagy őszinte, vagy nem. A kettő között nincs átmenet. Ez olyan, mintha egy nő csak kicsit lenne terhes…
A nem őszinteség egy félelem keltette viselkedésforma. El akarunk kerülni általa valamit, legyen az a hibáztatás, felelősségvállalás vagy bármi nemű lehetséges fájdalom megtapasztalása.
A nem őszinteség egy eszköz, amit gyerekkorunktól kezdve egyre gyakrabban használtunk, hogy az ilyen „komoly” dolgokat, mint pl. a felelősségvállalás, elkerüljük.
Maradjunk kicsit a felelősségvállalásnál. Gyakran, amikor nem sikerül úgy valami, mint ahogy azt akartuk volna, azt az önigazolást használjuk a felelősség és a bűntudat lerázása gyanánt, hogy „én megtettem mindent”. Ez a sztori, amit kreálunk annak érdekében, hogy ne kelljen szembenéznünk a valósággal. Nálam legtöbbször a nem őszinteség azért jelent meg, mert nem akartam vállalni a felelősséget.
Te milyen sztorit mondasz magadnak, ami miatt nem vagy őszinte (saját magaddal)?
Mit tehetsz?
Nézd meg azt, hogy mi az, amit el akarsz kerülni azzal, hogy nem vagy őszinte saját magaddal vagy társaiddal bizonyos szituációban! Minden egyes ilyen viselkedési minta mögött egy-egy önkorlátozó meggyőződés, egy hiedelem áll, ami miatt ez kialakul. Tárd fel ezt a meggyőződést, és változtasd át támogatóvá.
„Az őszinteség a tisztelet legmagasabb fokú jele.”
Add meg magadnak a tiszteletet, és légy őszinte (magaddal)! Merd felismerni, beismerni magadnak, ha nem vagy őszinte. Úgyis érzed, amikor valami bullshit sztorit kreálsz önigazolás gyanánt… akkor légy résen, és változtasd át!
Ha tetszett a cikk/videó, oszd meg ismerőseiddel, hogy minél több emberhez eljuthasson ez az üzenet! 🙂
Borsos Bence
