10 módszer, ahogy biztonsági pénztartalékot képezhetsz – Kötelező!

10 módszer, ahogy biztonsági pénztartalékot képezhetsz - Kötelező!

Az élet bizonytalanságai nagy rizikófaktort jelentenek mind egyéni, mind pedig vállalkozói szinten, főleg ha komoly befektetésekben gondolkozol. A vállalkozásod sikeressége függhet egy komoly üzleti lehetőségtől, de az egyéni elképzeléseid megvalósítása is szükségessé teszi a pénz tartalékolását.

Biztos volt már olyan helyzet az életedben, amikor hirtelen kellett volna 100- 200 ezer forint, de nem tudtad előteremteni, és megtakarításod sem volt! (Remélhetőleg azóta dolgozol már azon, hogy többet ne kerülj ilyen helyzetbe.)

A tartalékolás egyfajta spórolás, az így megtakarított pénzt teszed például egy bankbetétbe, vagy fekteted be kötvényekbe. Nos, a spórolás még talán menne, de a tartalékolás már nem annyira.

Ugyanis a spórolás nem egyenlő a tartalékolással.

Ha szűkös anyagi helyzetbe kerülsz, akkor a fogyasztásodat veszed vissza, ez a spórolás. De ebből meg nem tudsz tartalékolni (legfeljebb csak kijönni hó végéig), így más megközelítés szükséges ahhoz, hogy tartalékot képezz anyagi szinten.

10 módszer, ahogy biztonsági pénztartalékot képezhetsz - Kötelező!

A tartalékképzés három alapvető lépésből áll:

  1. Visszafogod a kiadásaidat – már amit lehet,
  2. Nem veszel fel több hitelt,
  3. A spórolt pénzedből és befektetésekből kiépíted a tartalékodat.

Egyszerűen hangzik, de a megvalósítás nem is olyan egyszerű!

1. Fogd vissza a kiadásaidat – például, ne hetente járj fodrászhoz, hanem kéthetente. Esetleg olyan hajszínt válassz, amit elegendő havonta egyszer megújítani, így máris sokat spóroltál a fodrászon. Ne étteremben, vagy gyorskajáldában egyél, hanem szokj rá az otthoni főzésre. Ezzel a megoldással már eleve megtakarítasz egy csomó pénzt (felszolgálási költségeit, éttermi hasznot).

2. Ha váratlan kiadásaid alakulnak ki, könnyebb a hitelkártyádhoz nyúlni, és ebből fedezni a hirtelen kiadást. Pedig ezzel nem oldod meg a váratlan helyzetet, hiszen hosszú távon még rosszabb anyagi helyzetbe kerülsz. „Kétszer fizet, aki hitelből fizet.”

A hitelkártyás fizetés eleve hitelből való élést jelent, ez pedig nem segíti a spórolást és a tartalékképzésedet. Ha kifizetted a hiteledet, akkor tedd el a hitelkártyádat (vagy vágd ketté, vagy add vissza). Csak azokat a vágyaidat elégítsd ki, ami a jövedelmedből, és nem hitelből fedezhetőek. Egy csomó mindenről lemondhatsz, és még így is boldog marad az életed.

Ha már nincs hiteled, és spórolsz is, két-három hónap múlva már jelentkeznie kell a tartalékodnak. Kezdetben kicsi összeg lesz, de minél jobban belejössz, annál nagyobb lesz a tartalékolható összeg.

Miért érdemes tartalékolni a havi bevételedből?

A gazdasági helyzet alapján ma semmi sem biztos: jön egy kormányzati döntés, aztán jelentősen emelkednek a napi fogyasztási cikkek árai, esetleg elveszítheted a munkahelyedet – a KSH adatai szerint a ma utcára kerülők átlagosan másfél évig nem találnak új munkahelyet. Ez pedig megterheli a családi büdzsét, de ha egyedül élsz, akkor csúnyán elmélyülhetsz a pénztelenségbe.

Persze vannak olyan szociális és az álláskeresést könnyítő támogatások, melyek adott időre igényelhetők, de ez korántsem elegendő arra, hogy jól élj, vagy újra kezdd az életedet. Az is elképzelhető, hogy tanfolyamra kell járnod, vagy átképzésre, vagy továbbképzésre. Ez is mind pénzbe kerül.

Mekkora összeget kell tartalékolnod?

Ahhoz, hogy ezt ki tudd számolni, tudnod kell, hogy mekkora összeg kell a havi szükséges kiadásaidhoz, minden extra nélkül. Ezt az összeget (a KSH-t alapul véve) kell megszoroznod a másfél évvel – 18 hónappal. Eredményül kapod azt az összeget, amit össze kell raknod ahhoz, hogy ha szükséged lenne rá, akkor meglegyen.

Könnyen előfordulhat az az eset, hogy hozzányúlsz akkor is, amikor igazából nem kellene. Ha így teszel, akkor mindig tedd vissza a tartalékból kivett összeget, de a legjobb megoldás az lenne, ha befektetnéd – ne is legyen a szemed előtt, a kezed ügyében!

Hol tartsd a tartalékaidat?

A széf nem a legbiztosabb helye a pénzednek, hiszen idővel veszít értékéből, ráadásul lehet, hogy a betörők ellen védettnek számít a széf használata, de te könnyen kinyithatod az ajtaját. Ezért inkább tedd bankba, kösd le bankbetétbe – akár úgy is, hogy bármikor hozzáférhetsz, de úgy is lehet, hogy fix időre kötöd le, és nem nyúlhatsz hozzá a lejárati idő előtt.

Ez alatt az idő alatt kamatozik is valamennyit – ha jobban nem is, de az értékét nagyjából megtartja, ráadásul adott esetben kétszer is meggondolod, hogy valóban hozzá kell-e nyúlnod a lekötött bankbetétedhez.

A takarékos életmódot nem könnyű magadévá tenni, ráadásul olyan fogyasztást ösztönző társadalomban élünk, ahol a spórolás elég nehezen megy. De nem végrehajthatatlan!

Kezdd el apránként!

A havi jövedelmedet úgy tudod a legjobban beosztani, ha a számláid kifizetése után megmaradt összeget elosztod annyi nappal, ahány nap van a következő fizetésedig. Az így kiszámolt egy napi elkölthető pénzösszegből kell kihoznod a napodat.

A napi összegből el nem költött forintok képezik a kezdeti tartalékaidat. Ez lehet, hogy – főleg kezdetben – napi ötven forint, egy hét múlva már napi száz forint, egy hónap múlva pedig akár ezer forintig is eljuthatsz. A kezdeti lényeg az, hogy takarékoskodj, spórolj és tedd félre.

Meg fogsz lepődni, hogy a hónap végén még mindig lesz miből gazdálkodnod!

Arra is van lehetőséged, hogy a tartalékodat hirtelen meg tudd növelni. Nem hókuszpókusszal, mert azzal nem lehet, de más eszközökkel – mint például többletmunkával – tartalékaidat növelheted.

Nézzünk egy pár példát arra, hogy miként lehet biztosabbá tenni a spórolást, illetve a tartalékaid felhalmozását miként valósíthatod meg!

10 módszer, ahogy biztonsági pénztartalékot képezhetsz

  1. Kötelező cél: Közelítsd meg úgy a feladatot, mint egy teljesítendő célt. Határozd meg a tartalék összegét, határozd meg az időt, és oszd el annyi hónapszámmal, ahány hónap alatt össze kell hoznod a bankbetétedet. Így minden hónapban, mint kötelezően fizetendő rezsicsekk, befizeted a bankbetétedre a kikalkulált összeget.
  2. Háztartási napló: A régi asszonyok – nem csak a parasztasszonyok, hanem a nemesi családban élők is – vezettek háztartási naplót. Ebbe feljegyeztek minden kiadást, a fűtéstől az utolsó szem cukorkáig mindent. Ők így tudták nyomon követni, hogy mennyibe kerül a háztartás, és így tudtak elszámolni férjüknek, gazdájuknak. Tedd ezt te is! Vezesd a havi kiadásaidat, így látni fogod, hogy mire adsz ki feleslegesen pénzt – ezeket a tételeket a következő hónapban már meg tudod takarítani.
  3. Kerekítős tartalékolás: az kiadás vezetésének másik megoldása, ha a kiadott pénzösszegeket felfelé kerekíted, és a különbséget teszed be a bankba. Pl. vettél egy kiló kenyeret 360 forintért, akkor 400 forintnak írod be a naplódba, a 40 forintot pedig beteszed a perselyedbe.
  4. Hitel nélküli törlesztés: ha abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy kifizetted a hiteleidet, akkor a továbbiakban is fizesd a részleteket, csak éppen a perselyedbe. Eddig is meg voltál a törlesztőrészlet összege nélkül, továbbra sem veszed észre a különbséget, csak annyiban, hogy már magadnak gyűjtöd a pénzt.
  5. Szokj le: ha dohányzol, érdemes leszoknod róla, hiszen nagyon drága ma már a dohányzás. Ha naponta egy dobozzal szívsz el, akkor egy hónapban harmincezer forintot füstölsz el. Gondolj bele, milyen hamar összejöhetne az áhított 100 ezer forint, ha leszoksz a dohányzásról!
  6. Tedd el szem elől: ha nagy csábítást érzel arra, hogy a nehezen megspórolt pénzedet hirtelen elköltsd, akkor érdemes elzárni magad elől. Tedd olyan bankszámlára, amihez nem jár bankkártya, esetleg fektesd kötvényekbe, vagy egyszerűen kösd le bankbetét formájában. Kamatozik is, nem tudsz hozzányúlni a lejárati idő előtt, sőt még tehetsz is hozzá – attól függően, hogy milyen módon zárod el magad elől.
  7. Tedd félre a jutalmakat: ha a munkahelyeden jár ünnepi ajándékpénz – például karácsonyi jutalom, vagy negyedéves extra juttatás – ha nincs rá nagyon szükséged, akkor az egészet, de egy részét biztosan a perselyedbe kell tenni.
  8. Gyűjtsd az aprót: az aprópénz – 5, 10, 20, 50 forintosok – minden egyes pénzváltáskor csak gyarapodnak a pénztárcádban. Ha naponta elteszed ezeket az érméket meg fogsz lepődni, hogy mennyi gyűlik össze egy hét, egy hónap alatt.
  9. Otthon egyél: étterem helyett inkább főzz otthon. Tizedannyiból ki tudod hozni az éttermi menüt otthon, így sok pénzt tudsz megspórolni. Beteheted a megspórolt összeget a perselyedbe, de az is sokat jelent, ha kisebb részét megtartod, a nagyobb részét tartalékolod. Ez is sokat számít!
  10. Ha van időd, energiád, akkor vállalj pluszmunkát. Még az is lehet, hogy kiderül rólad, mennyire jó tanár lennél, hiszen korrepetitort mindig keresnek a nehezen tanuló diákok mellé. Esetleg a szakmádban vállalsz többletfeladatot, melyet otthon is el tudsz végezni. A lehetőségek sora a végtelent súrolja!

A tartalékképzés egy olyan tudatos életet jelent, ahol a kiadásaid tervezhetőbbé válnak, a pénzügyeidtől nyugodtabb életet biztosítasz magadnak. A fizetéseket határidőre tudod teljesíteni, így nincs stressz, nincs rossz érzés a pénz gondolata miatt.

Nem fogod törölgetni a homlokodat attól, hogy nincs a hónap utolsó hetében egy fityinged sem. Csak élj tudatosan és gondolj a jövődre – és fogadd meg az életedbe beiktatható tanácsot!

Sok sikert!

És ha hasznos volt a poszt, nyomj egy lájkot!

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Szellemi és Lelki Gazdagság