7 láthatatlan szokás, ami méltóvá tesz a boldogságra

7 láthatatlan szokás, ami méltóvá tesz a boldogságra

Boldogságra mindenki vágyik. Egyesek folyamatosan azt szajkózzák, hogy már elérték (ezzel másokat boldogtalanná téve); mások csak tettetik, de igen kevesen vannak olyanok, akik eközben szinte láthatlanul tényleg boldogan élnek.

A boldogságot sok külső és belső tényező befolyásolja. A külső tényezőkre ritkán lehetsz ráhatással, ám a következő 7 dolog mégis meghozhatja számodra a boldogságot.

Boldogság nem terem csak úgy, a szerencse, és a körülmények sem elégíthetik ki a boldogságigényedet. A boldogság belülről jön!

7 láthatatlan szokás, ami méltóvá tesz a boldogságra

1. Igazi barátságokat kezdesz el építeni

A kapcsolati tőke nagy erő a világában. Felszínes üzleti kapcsolatokat és olyan kapcsolatokat, amikhez csupán érdek fűződik, igen könnyen ki tudunk alakítani, de ezek nem járnak együtt a boldogság érzésével.

A boldogság egyik alapkövét az igaz barátságok képezik, amelyek nem érdek-, vagy haszonközpontúak.

Kutatások támasztják alá, hogy azok, akik rendelkeznek mély barátságokkal, 50%-kal könnyebben viselik életük egy-egy megterhelőbb szakaszát, mint azok, akik csak érdekkapcsolatokat ápolnak.

Tanács: mindig, és mindenhol törekedj barátságok építésére. Az ember szociális, társas lény, ezért egyedül nem is képes az igazi boldogság átélésére.

2. Hálát adsz azért, amid van, és azokért, akik körbevesznek

Azok a kapcsolatok a legharmonikusabbak, és ott a legmélyebb az egyetértés, amelyekben a hála kifejezése egymás felé mindennapos gyakorlatnak számít, az alapvető kommunikáció része.

Ha tehát gyakran fejezzük ki partnerünk irányába a hálánkat, az nagy erőt, energiát, pluszt ad a kapcsolat kötelékének, és megerősíti. Sőt, akik heti egy alkalommal leírnak 5 dolgot, amiért hálásak, 25%-kal boldogabbakká válnak másoknál!

Hasonlóan van ez a munkakapcsolatok esetében is. Fejezd ki a kollégáidnak négyszemközt, hogy milyen hálás vagy azért, mert a munkatársuk lehetsz, velük dolgozhatsz. Meglátod majd, sokkal jobban fognak becsülni, mint korábban.

A boldog emberek arra összpontosítanak, amijük van, és amijük nincs, azt a háttérbe szorítják. Motiváló lehet arra fókuszálni, amire vágysz, de ha nem vagy azért hálás azért, amid van, és folyton csak sóvárogsz, nem lehetsz felszabadult, önfeledt.

Emlékszel még, milyen voltál öt évvel ezelőtt? Az akkori vágyaid talán mára megvalósultak, és azóta új álmokat gyártottál magadnak, de gyakorolj hálát a már meglévő dolgaidért is, hisz sokan vannak, akiknek ennek a töredéke sincs meg.

3. Harcolni kezdesz a céljaidért, és az álmaidért

Az álmok tettek nélkül örökké álmok maradnak. Küzdj értük!

David Niven, a „100 Simple Secrets of the Best Half of Life” írója azt tapasztalta kutatásai során, hogy a céljaikért küzdő emberek álmodozó társaikkal szemben 19%-kal elégedettebbek a sorsukkal, és 26%-kal látják pozitívabban magukat.

Ezért, miután a hálát útitársadul választottad, lépj a tettek mezejére az álmaid elérésének érdekében. Ügyelj arra, hogy minden nap tegyél egy apró lépést a célod felé. Így egyre közelebb és közelebb kerülsz majd az életminőséghez.

Ahhoz, hogy lásd, hol tartasz az úton, rövidtávú összehasonlításokat kell végezned. Számot kell vetned, hogy tényleg megtettél-e mindent a céljaid megközelítéséhez. Ha a válaszod őszinte „IGEN!”, akkor ez az érzés folyamatosan képes lesz táplálni a boldogságodat.

4. Olyasmivel kezdesz foglalkozni, amiben tényleg jó vagy

Mindenki rendelkezik olyan alaptulajdonságokkal, amik egy-két dologban különösen ügyessé, tehetségessé teszik. Ez a terület bármi lehet: művészetek, tudományok, sport, írás…

Ugye te is észrevetted, hogy azok, akik azt csinálják, amiben remekelnek, sokkal boldogabbak, és kiegyensúlyozottabbak másoknál?

Shawn Anchor, „A Boldogság Előnyei” könyv szerzője úgy tapasztalta, hogy akik csak egy hétig is azt teszik, ami az erősségük, sokkal boldogabbakká válnak, és a depresszív érzéseik is csökkennek.

5. Egyre többet segítesz a szükséget szenvedőkön

A segítségnyújtás nem csak az önzetlenség fokmérője, és nem csak annak hasznos, akik kap. Az adakozás magának a segítségnyújtónak is jót tesz.

Téged is jó érzéssel tölt el, ha segítesz másokon, és olyasmit adsz nekik, amire szükségük van? A segítségnyújtás alkalmával döbbensz rá igazából, hogy mennyi mindennel rendelkezel másokhoz képest.

Ez pedig elősegíti a hála érzését, hogy képes vagy segíteni másokon. Ha valakinek adsz valamit, ne kürtöld szét. Elég, ha te tudsz róla, és az (vagy az sem), akivel jót tettél.

6. Új élményeket, barátokat szerzel anyagi dolgok helyett

A pénz szép és jó, néha biztonságérzetet ad, így némileg boldogítani is képes, de csak egy szintig. Az anyagi jellegű dolgok csak a pillanatnyi boldogságot elégítik ki, aztán valami még szebbre, jobbra, nagyobbra, többre vágysz.

Gondolj a „nagyobb ház” szindrómára. Szeretnél egy nagyobb házat. Szükséged van egy nagyobb házra (nem biztos, de te úgy érzed). Szóval megveszed. Az élet máris szép… mindaddig, amíg a nagyobb ház egy hónap múlva már nem „nagyobb ház” lesz, hanem „csak egy ház”.

Ezzel a látásmóddal kéz a kézben jár a stressz, és a negatívizmus. Tényleg boldogságra vágysz? Akkor hagyd abba az anyagi értékek elvakult hajkurászását! Helyette inkább szerezz új élményeket, és építs kapcsolatokat.

7. Önálló döntéseket hozol, és úgy éled az életedet, ahogy szeretnéd

A legtöbben életük vége felé az elmulasztott alkalmakat, a döntési képtelenséget, és a motiváció elvesztését sajnálják. Bánkódnak az elpocsékolt évek miatt.

Te még mindig azzal foglalkozol, hogy mások mit várnak el tőled, vagy mit gondolnak rólad? Ne tedd!

Elég, ha tisztában vagy azzal, hogy mit akarsz az élettől, hiszen a döntés a tiéd. Csak te tudsz változtatni az életeden, úgyhogy tegyél az álmaidért, és légy boldog!

Olyan döntéseket hozz, amelyek a jó irányba visznek. Mondd azt az embereknek, amit valójában mondani akarsz nekik. Fejezd ki az érzéseidet. Állj meg séta közben, és szagold meg a virágokat. Szerezz igazi barátokat, és tartsatok ki egymás mellett jóban-rosszban.

És legfőképpen, ébredj rá arra, hogy a boldogság egy választás. A boldogságod 50%-a az egyszerű kis döntéseiden múlik, úgyhogy rajta, kezdj el végre olyan dolgokat tenni, amik valóban boldoggá tesznek.

Sok sikert! És ha hasznos volt az írás, oszd meg a többiekkel is!

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Szellemi és Lelki Gazdagság