A siker titka – használd a sikerkört!

Használd a sikerkört!
Használd a sikerkört!

Az alábbi írás kissé általánosnak tűnhet, de érdemes megfogadni a benne leírtakat. Már csak amiatt is, mert Og Mandino, Bryan Tracy, Skip Ross, Carole C. Carlson, David J. Schwartz is jól példázzák ezek eredményességét.

Alapigazság

Ha munkavégzés során szeretnénk sokkal hatékonyabbak lenni, akkor nem kell mást tennünk, mint fókuszálni arra az adott tevékenységre, amit éppen akkor csinálunk.

Ezáltal a külvilág megszűnik körülöttünk, és az agyunk jobban tud koncentrálni, így nő a teljesítményünk is.

Ha nem tesszük ezt meg és gondok, bajok férkőznek a fejünkbe, akkor az egész napunk hosszan tartó szenvedés lesz, ez pedig sem a magánéletünknek sem a munkatársainknak nem fog használni hosszú távon.

Koncentrálj!

A koncentráció és a fókuszálás szimbiózisban élnek, így ha az egyik nincs meg akkor a másik sem fog működni.

Meg kell tanulnunk azt, hogy a cégünkhöz úgy menjünk be, hogy az otthoni gondokat és velünk történő eseményeket kizárjuk a fejünkből.

A sikeresség nem érhető el könnyen, azonban ha teszünk érte, és nem csak várjuk a sült galambot, akkor bármit elérhetünk az életünk során.

Ahhoz, hogy elérjük azt amit szeretnénk, a legalsóbb szintekről haladva kell felküzdeni magukat.

Használd a sikerkört!
Használd a sikerkört!

A sikerkör

Mi az a sikerkör?

A sikerkör a következőképen néz ki: kitűzünk magunk elé egy kis célt. Aztán miután elértük a kis célunkat, a siker miatt önbizalmat kapunk, ez azt fogja eredményezni, hogy egy nagyobb célt tűzhetünk ki maguk elé.

Ezután többet kell tennünk a nagyobb cél elérése érdekében, és ha ezt teljesítjük, akkor még sikeresebbek leszünk, ezáltal még több önbizalmat fogunk kapni, aztán megint jöhet egy még nagyobb cél, amiért küzdhetünk…

vagyis folyamatosan megkapjuk az egyre növekvő önbizalmat és sikert, amire minden ember vágyik.

Ha ezt a rendszert követed, nagyon hamar megtapasztalhatod, milyen igazán sikeres embernek lenni.

Hajrá!!!!!!!!

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Anyagi Gazdagság