Így indítják a top vállalkozók a napjukat – 5 nagyszerű szokás

Így indítják a top vállalkozók a napjukat - 4 nagyszerű szokás

Egy cég sikerei az azt alkotó emberek részsikereiből állnak össze. A szép (és a csúfos) eredményekért persze főleg a vezetők felelősek, akiknek sok ember munkáját kell koordinálniuk egy időben. Minél nagyobb egy cég, minél több ügyfele és alkalmazottja van, annál nagyobb kihívás a megfelelő irányítás. Persze nem lehetetlen a feladat, csupán kellő gyakorlat és munkakoordinálás kérdése.

A termékeny nap abban a momentumban el is kezdődik, amikor megszólal az ébresztő. Dönthetsz úgy, hogy a napodat rögtön egy győzelemmel indítod: nem alszol vissza még 5 percre, hanem legyőzöd a lustaságodat, és felkelsz.

A top menedzserek az egész napjukat ellenőrzik, és erre már reggel ráhangolódnak. A legtehetségesebb szakértő is vakvágányra fut, ha a nem helyes időbeosztása miatt felhalmozódnak a teendői, a se vége-se hossza intéznivalók csak a kedvét szegik az embernek ahelyett, hogy dinamizmussal látnák el.

Így indítják a top vállalkozók a napjukat - 4 nagyszerű szokás

Hogyan  teheted effektívebbé a reggeleid?

#1 Kezdj korán

Abban a percben, amint reggel megszólal a vekker, az emberek rögtön két körre válnak szét: azokra, akik rögtön felkelnek, és azokra, akik még visszaszunyókálnak, noha egyértelműen hallották a csörgést. Talán nem mondunk vele újat, hogy a sikeres vállalkozók egytől-egyig az előbbi csoport táborát szélesítik. Míg az emberek nagy része 7-8 óra között szeret kelni, addig az eredményes vezetők már hajnalban sürögnek-forognak.

A lustálkodás helyett egy pohár citromos vízzel, egy kávéval, sportgyakorlatokkal, vagy az üzleti hírek és az emailek átnézésével indulnak neki a napnak.

#2 Sportolj

A hajnali edzés felfrissíti a vérkeringést és a megnövekedett pulzus felturbózza az agytekervényeidet is, így nincs benne semmi meglepő, hogy számtalan sikeres vállalkozó szereti mozgással kezdeni a napjait. A reggeli mozgásnak sok formája van: futás, jóga, biciklizés a munkába (de csakis izomból) vagy éppen egy kis box.

A reggeli sportnak tömérdek előnye van: aktivizálja az anyagcserét, egész napra felfrissít, és mivel nem lehet a teli hasra fogni a mellőzését, így sokkal kisebb a lehetősége, hogy kihagyja az ember.

#3 Figyelj az időbeosztásodra

A napi rutin kimerítő és unalmas lehet – de nem reggelenként! Rutinból kezelni a reggeli feladatokat annyit jelent, mint egy csomó agykapacitást megtakarítani azon, mit is együnk reggelire, milyen ruhába öltözzünk, vagy hogy hol lehet a kocsikulcsunk.

Jó gyakorlat, ha reggelente negyed óra alatt nyugodt légkörben végiggondoljuk a napi kötelezettségeinket, sorban elhelyezzük őket egy listában, hogy előre lássuk, hogyan is fog zajlani a napunk. Nem hangzik nagy dolognak, de ha konkrétan tudjuk, mikor mivel kell foglalatoskodnunk, másképp reagálunk a hirtelen felmerülő problémákra is.

#4 Családi kör = áldás

Akik sok időt töltenek a munkahelyükön, akár a hétvégéken is, sajnos nehezen találnak időt a családra. Ezért a reggeli időpontok arra is jók, hogy több időt legyünk a szeretteinkkel. Aki korán ébred, biztosan szívesen készít reggelit nemcsak magának, hanem az egész családnak, de jó lehetőség a szülő-gyerek viszony elmélyítésére az út is az iskoláig.

#5 Állítsd fel a fontossági sorrendet

A teendők fontossági rangsorának felállítása alapvető az eredményes munkavégzéshez, ennek hiányában a legszorgalmasabb cégvezető is úgy fogja érezni, hogy a föld alá nyomja a feladatok terhe. Erre a legjobb alkalom a reggel.

Egy jó menedzser ilyenkor nem csak a saját, hanem a csapatának teendőit is átnézi, amit aztán reggel át is tud beszélni velük. A reggeli gyors megbeszélésen mindenkinek ki lehet adni a feladatokat, meg lehet róla bizonyosodni, hogy mindenki hallotta és érti is a teendőit és hogy a nap folyamán nem fog szétmorzsolódni sem az idő sem a forrás.

Sok sikert és eredményes reggeleket!

És ha hasznos volt a poszt, oszd meg a többiekkel is – nyomj egy lájkot!

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Anyagi Gazdagság