Munkahelyi megfigyelés: – ki, hogyan és mit figyelhet meg a cégnél?

Tulajdonosként úgy véled, hasznodra válhatna egy elektronikus megfigyelőrendszerek telepítése? Nos, nem vagy egyedül. Sok-sok cégvezető oldalát furdalja a kíváncsiság, hogy az alkalmazottai valóban dolgosan töltik-e a munkahelyi óráikat, valamint a cég vagyonát is szeretnék jó helyen tudni.

Mindkét elvárásuk teljesen jogos, viszont jó azzal tisztában lenni, hogy a megfigyelés terén mi számít etikusnak és törvényesnek, és mi nem.

A jogszabály hatásköre

Ha digitális kamerarendszert szeretnél telepíteni, egy halom jogszabálynak kell megfelelned ahhoz, hogy törvényes úton maradj. Fontos, hogy a cég nevében eljárva tudd, mik a törvényes működés keretei.

Mi a munkáltatói ellenőrzés jogalapja?

A ma hatályos törvények kimondják, hogy a dolgozó munkaideje alatt köteles a foglalkoztatója rendelkezésére állni és munkáját az ő utasításai – és a rá vonatkozó szabályok – szerint elvégezni.

További feladataként pedig elvárható, hogy munkáját kellő alapossággal és hozzáértésével végezze el. Ezekből következően a törvény lehetőséget ad a foglalkoztatónak arra, hogy ellenőrizhesse a dolgozóját, de csak adott keretek között.

Ebből adódóan a törvény a munkáltatót feljogosítja arra, hogy a munkavállalót ellenőrizze, azonban meghatározza ennek keretét is.

Mire irányulhat a kamerás megfigyelő rendszer használata?

  1. Az emberi élet és a testi épség, a vagyonvédelem óvására
  2. A jogsértések megelőzésére, észlelésére, az elkövető tettenérésére, valamint a jogsértések bizonyítására.

Természetesen szükséges betartani az adatvédelmi irányelveket is.

Munkahelyi megfigyelés - titokban tilos
Munkahelyi megfigyelés – titokban tilos

Titokban nem szabad

Személyes adatot csak úgy kezelhetsz, ha abba annak tulajdonosa beleegyezett. Kihelyezhetsz egy táblát (persze jól látható helyre) „kamerával őrzött terület” felirattal. Jó, ha ez a tábla már a bejáratnál megjelenik, mert így minden belépő tisztában lesz azzal, hogy kamerával rögzíthetik minden lépését.

Ezen kívül a belső szabályzatba írd is le, hogy az ellenőrzést milyen eszközökkel végzed. A beosztottakat pedig nemcsak tájékoztatni kell a megfigyelésről, hanem a jogi visszásságok megelőzése végett beleegyezésüket írásban is érdemes rögzíteni.

A tájékoztatás foglalja össze a kamerák:

  1. telepítésének célját,
  2. irányukat,
  3. és a dolgozók jogainak érvényesítését.

Viszont ha az adott személy beleegyezése lehetetlen, vagy aránytalan költséget jelentene-  pl. üzletbe belépő vevő, munkaterületen tartózkodó megrendelő – akkor a személyes adat ebben az esetben is kezelhető.

Mi valójában a személyes adat?

Az adatvédelmi törvény kimondja, hogy a foglalkoztató csak a munkával összefüggő adatok tekintetében vizsgálódhat.

Érdekesség: egy nyilvánossá tett Facebook bejegyzés, és fotó megnézésével, és emiatt a dolgozó elbocsátásával a főnök nem szeg meg semmilyen jogszabályt, sem adatvédelmi törvényt, hiszen a dolgozó megadta a lehetőséget mindenki számára a megtekintésre.

Viszont az már cseppet sem jogszerű, ha a telefonbeszélgetések lehallgatását és a beszélgetés rögzítését a munkáltató a másik fél tudtán kívül végzi. A munkavállalókat mindig kell tájékoztatni az ellenőrzések lehetőségéről. Ne sértsd meg azzal a dolgozó személyes jogait, hogy a tudtán kívül figyeled, milyen honlapokat látogat meg, vagy azzal, hogy megnézed a leveleit.

Az online levelezésekről

Fontos: ha például főnök vagy, akkor vezetőként bármikor elolvashatod a céges levelezéseket, de a személyes e-maileket csak akkor, ha abba a dolgozó egyértelmű beleegyezését adta.

A félreértések elkerülése miatt mindenképp tájékoztasd a dolgozókat arról, hogy a céges mobiltelefonok, laptopok, stb. csakis munkavégzésre szolgálhatnak.

Lényeges, hogy megvédheted az értékeidet, és megfigyelheted a dolgozókat, de csak a hatályos törvényekhez való ragaszkodással, és a vonatkozó szabályok betartásával.

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Anyagi Gazdagság