Hol tart ma a gyógyszermarketing?

Hol tart ma a gyógyszermarketing?
Hol tart ma a gyógyszermarketing?

Szeretek a Szinapszis-tól cikkeket olvasgatni, mert elég jó felméréseik vannak ez egészségügyi marketing helyzet kapcsán. Most ismét ők  végeztek el egy orvosi felmérést, melyben arra szerettek volna választ kapni, hogy milyen a gyógyszeripari marketing helyzete, és az orvosok szerint milyen jövője van ennek a területnek. Ebben az írásban a kutatás legkiemelkedőbb eredményeit részletezzük.

A változást érzik az orvosok, és nyitottak is az új megoldásokra.

A vizsgálatokból, melyek a gyógyszeripari marketinghez való hozzáállást nézik, kiderült, hogy csaknem 70%-a az orvosoknak úgy gondolja, hogy ebben a megváltozott környezetben, ahol a lehetőségek is beszűkültek, túlélést jelent a gyógyszeripari marketingnek az eddig szokatlan, alternatív kommunikáció.

A tradicionális kommunikáció már nem aktuális – mondja az orvosok kétharmada, ők nyitottak is a változásra.

Azonban 55% úgy véli, a hazai marketing meglehetősen le van maradva az innovációban ahhoz képest, hogy a termékek, amiket gyártanak, milyen fejlettséget képviselnek. A szakorvosok és háziorvosok véleménye megegyezik ebben a kérdésben, nincs jelentős eltérés.

A hagyományos megoldásokat ki lehet egészíteni, és lehet helyettesíteni.

A felmérés kimutatja, hogy az orvosok nyitottak arra, hogy az eddig megszokott megoldásokat online platformokra helyezzék át. Évekkel ezelőtt ez az elképzelés lehetetlennek hangzott, de már az orvosok:

  • 25%-a úgy gondolja, hogy a továbbképzések digitálisan is elérhetőek lehetnek,
  • 10% még azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a személyes látogatás és a konferenciák is megoldhatóak lennének ezzel a módszerrel.

A házi- és szakorvosok 70%-a úgy látja, hogy mivel a kommunikációs lehetőségek a számukra igencsak elkezdtek beszűkülni, az online szakmai közönségek és a fórumok jelentősége a jövőben fel fog értékelődni. Fontosnak tartják ezek látogatását: kétharmaduk azt gondolja, hogy online is tartani kell a betegekkel a kapcsolatot a személyes kontaktus mellett.

Maga az orvos a legjobb marketinges
Az orvos önmaga legjobb marketingese

Az orvoslátogatás megítélése átalakulóban van

A szemléletváltás egy változás következménye, amit a gyakorlatban figyelhetünk meg. A Szinapszis kutatása alapján a háziorvosoknál és szakorvosoknál tett látogatások száma majdnem a felére csökkent, és a látogatási idő tizenöt percről tízre módosult, vagyis megrövidült. Emiatt a képviselők összetétele is különbözik a régitől: jóval gyakoribb a generikus ismertetés, még a szakorvosoknál is.

A jelentős többség (68%) úgy véli, hogy a látogatások mennyisége továbbra is csökkenő tendenciát mutat majd, az viszont nem teljesen világos, hogy a látogatások minősége hogyan fog megváltozni az orvosok szerint. Ez jó hírnek tűnik, mert az orvosok nem pesszimista szemüvegen át tekintenek a jövőbe.

A szakmabeliek úgy látják, hogy egyénfüggő, hogy milyenek az orvosok igényei a kommunikációs csatorna és a tartalom kapcsán. Ezért a jövőben személyre szabottabb tájékoztatás lesz, ez igaz a minőségre és a mennyiségre, valamint a csatornára is – véli 97%.

Abban is látható az egyetértés, hogy nem csak információ közlésről van szó az orvoslátogatások esetében, hanem ennek egy sokkal tágabb információs kapcsolatnak kellene lennie, melyben a szakmai felkészültség alap dolog, az értéket a kommunikációs készség és helyzetmegoldás együttese adhatja (91%).

A felmérés alapján az orvosok elfogadják azt, hogy az internet nagyban járul hozzá az orvoslátogatók munkájához a jövőben (85%).

Érdekes, hogy ameddig az orvosok fele meg van győződve arról, hogy az orvoslátogatónak haladnia kell a korral a digitális megoldásokkal kapcsolatban, addig maguk az orvoslátogatóknak csak a 37%-a ért ezzel egyet. Nagy különbség mutatkozik orvos és látogató véleménye között abban, hogy mennyire tartják e szolgáltatást fontosnak: miközben az orvosok csak 58%-a tartja nélkülözhetetlennek ezt a fajta tájékoztatást, addig a látogatók 79%-a érzi pótolhatatlannak saját munkáját.

Érdemes újragondolni a gyártó cég imázsát

A jövőben elengedhetetlen szerepe lesz a gyártók imázsának, és annak tudatos szervezése a változó megítélés miatt. Az orvosok:

  • 58%-a azt gondolja, hogy az elmúlt években (1-1,5 éves periódus) nagyon gyengült a kapcsolata a gyártókkal,
  • 47% érzi őket arctalan óriásoknak.

Viszont 82% az orvos-látogató kapcsolatról tud inkább beszámolni, nem pedig az orvos-gyógyszergyártó cég kapcsolatról.

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Anyagi Gazdagság