Amit beharangoztak csütörtökön, már meg is valósult!

Csütörtökön arról adtunk hírt, hogy a Google megszünteti a Google Plus profilképek megjelenítésének lehetőségét az organikus találati listákon. Amit akkor beharangoztak, már meg is valósították; már nem láthatók a kis arcképek a találatok között.

Emlékeztetőül…

A Google azzal indokolta a profilképek törlését, hogy túlzsúfolttá teszi a mobil találati listákat. Ennek ellenére érdekes módon nem csak a mobil találatok esetében, hanem az asztali gépek találati listáiról is törölte.

Egyes vélemények szerint a hatékonyságuk okozta a vesztüket, ugyanis nagymértékben növelték a kattintási arányokat, ily módon pedig az AdWords hirdetések kárára ment a móka. Hogy mi az igazság pontosan, vélhetően nem tudjuk meg, viszont az szinte biztosra vehető, hogy a Google végérvényesen leszámolt a szerzőség ezen formájával.

A szerzőség „intézménye” ettől függetlenül megmarad, de az eddigi többlet információk közül csupán a szerző neve, valamint a közzététel dátuma maradt meg. A Google szerint mérések bizonyítják, hogy a halványszürke betűkkel jelölt szerzői név és dátum ugyanolyan hatékony az átkattintási arány növelésében, mint a képes találatok voltak. Ezt nehéz elhinni és a statisztikák sem erről tanúskodnak.

Mi lesz ezután?

Nem is a Google kommunikációja az érdekes kérdés a történetben, hanem a webmesterek válasza minderre. Vajon hogyan fogják pótolni a kieső kattintásokat? Abban biztosak lehetünk, hogy az átkattintásokért folyó harc cseppet sem csendesedik. A webmesterek kreatív emberek, megtalálják annak a módját, hogyan tűnhetnek ki a tömegből. Mert hát megoldás van, csak az a kérdés, mi válik általánossá és azt meddig tolerálja a Google.

A jelen állás az F1-es safety car szakaszhoz hasonlítható. A sorrend megmaradt, de a különbségek csökkentek. Új rajt van, így aki a legügyesebben helyezkedik, előnyre tehet szert.

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Anyagi Gazdagság