A Budapest Airport elmondhatja magáról >>>

Budapest Airport

A Budapest Airport elmondhatja magáról, hogy két rangos szakmai kitüntetést is kapott.

Az Európai Regionális Légitársaságok Szövetsége (ERA) Salzburgban első alkalommal, a Repülőterek Nemzetközi Szövetsége (ACI) második alkalommal jutalmazta fővárosunk repterét üzemeltető társaságnak.

Az első alkalommal megkapott díjat azzal érdemelte ki a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, hogy légi bázisának elvesztése után hamar talpra állt.

Ezzel a díjjal Európában az ERA elismerte a repülőtér szakmai teljesítményét, ezzel egyetlen olyan repülőtérré vált a magyar reptér, mely szakmai hozzáértéséhez kétség nem férhet.

Budapest Airport

A második alkalommal megkapott ACI elismerés továbbra is a legjobb minőség-kutatás kategóriában kapta meg az első helyezést.

Simon McNamara, az European Regions Airline Association igazgatója méltatta a Budapest Airport teljesítményét.

Az igazgató szavaiból az derült ki, hogy a repülőtér vezetésének köszönhetően a megváltozott körülmények ellenére rendkívül gyorsan tárta fel az új lehetőségeket,

kevesebb, mint egy év alatt az utasok jelentős részét visszaszerezték.

Pontosabbá tették a menetrendet, javították az utasoknak nyújtott szolgáltatások minőségét is.

Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója vette át rangos elismerést Salzburgban egy gálaest keretében. Elmondta, hogy a jelenlegi utasforgalomban mindössze 4,7 százalékos csökkenés tapasztaltak, ami igen jó eredmény ahhoz képest, hogy sokan temetni akarták a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret.

2014-re már növekedést tervez a társaság.

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Anyagi Gazdagság