A Facebook sikersztori

Facebook

A Facebook-ot mindenki ismeri, és azt is elmondhatjuk róla, hogy a 21. századnak a Google mellett mindeddig ez a legnagyobb internetes sikersztorija. 2003-ban az amerikai egyetemista, Mark Zuckerberg egy nagyon merész ötlettel állt elő a barátai számára: azt gondolta, hogy internetes vállalkozásba kezd. Az alapötlet az volt, hogy az egyetemisták számára készít egy internetes közösségi oldalt. 

Ennek, amelyet akkor még FaceMash-nek nevezett, az alapcélja az volt, hogy a Harward egyetemistái részére alkosson egy olyan belső, úgynevezett intranet jellegű közösségi oldalt, amellyel az egyetemisták a neten regisztrálhatják magukat. Eleinte nem volt szó komoly dolgokról, csupán egy jó ötletnek tűnt az egész Mark számára, aki azt szerette volna, hogy egyfajta egyetemista kollégiumi élményt valósítson meg online. 

Amint elkészült, a rendszer nagyon hamar népszerűvé vált mind az egyetemen, mind pedig a kollégiumban, és minden hallgató örömmel használta. Kis időn belül pedig már azon kapták magukat, hogy az egyetemi hallgatók fele már aktív felhasználó az oldalon.

Ezután a következő lépés az volt, hogy a közösséget több amerikai egyetem számára is kiterjesztették, így más egyetemek hallgatói is regisztrálhattak, ami –nem is kell mondani- a felhasználók számának egyértelmű növekedésével járt. Ekkor Mark mellé csapódtak a barátai is, akik szintén fantáziát láttak a rendszerben, majd ezt követően már együttes erővel dolgoztak a programozáson, valamint a grafikán is. Természetesen egy idő elteltével már az üzleti lehetőségeken is elgondolkoztak, majd egy év sem telt bele, és a már Facebook nevű közösségi oldal mögé vállalkozást is indítottak.

Ezt követte az a logikai lépcső, hogy a rendszert már nem csak egyetemisták használhatták, hanem bárki regisztrálhatott, aki szeretett volna ingyen, azonban kellett hozzá egy belső tagtól regisztrációs meghívás.

Facebook

Ezt a meghívásos módszert 2006-ban hagyták el, és ezután már a regisztráció egyetlen feltétele az volt, ami még a mai napig is, hogy az illető betöltse a 13. életévét, és legyen érvényes email címe. Hogyha innentől nézzük az oldal népszerűségének növekedését, akkor azt mondhatju, hogy elképesztően dinamikus fejlődésen ment keresztül.

Hamarosan az első befektetők is megjöttek, az első szponzorok között volt például a PayPal társalapítója, aki a Facebook projektbe mintegy fél millió dollárt fektetett.

2006 óta már egymilliárdos közösség található a Facebook-on, és ez a szám minden nap gyarapszik valamennyivel. Összességében elmondhatjuk, hogy a Földön élő emberek legalább 8%-a biztosan aktívan használja a Facebook-ot.

A kommunikáció mintegy 170 nemzetben, számtalan különböző nyelven folyik folyamatosan, minden percben. A Facebook-on lehet mindent csinálni, kapcsolatot építeni, ápolni, üzenni egymásnak, képeket, videókat linkelni, megbökni a másikat, játszani, és persze hozzászólásokat is írni. Ezen kívül is számos funkció található rajta, hiszen eseményeket hozhatunk létre, oszthatunk meg, apróhirdetéseket adhatunk fel, vagy épp saját csoportot kreálhatunk.

Elérhetjük a hálón keresztül a saját üzletünk célcsoportját is, gyárthatunk egészen komoly weblapokat, Facebook füleket, alkalmazásokat készíthetünk, árulhatunk és használhatunk. De akár létrehozhatunk mikroközösségeket is. Számos dolog van, amit a Facebook-on keresztül csinálhatunk, köszönhetően Mark Zuckerberg-nek, aki pedig időközben a világ legfiatalabb dollármilliárdosává vált, bár ezt néhány évvel korábban valószínűleg ő sem gondolta volna.

A történet egyébként akkora sikersztori lett, hogy Hollywood is filmet készített belőle, David Fincher rendezésében, Social Network- azaz Közösségi Háló címmel.

A Facebook hazánkban akkor lett ismert igazán, amikor lefordították magyar nyelvűre, és természetesen nem is kell említeni, hogy azóta itthon is folyamatos a növekedés. Egyre többen regisztrálnak az oldalra, és a mai napig nagyon sokan vannak, akik tanulgatják, ízlelgetik, szokják a rendszert.

Ez azért lehet furcsa, mert egy már előre kialakított rendszerrel találjuk szemben magunkat, amelynek megvannak a maga szokásai, és íratlan szabályai is. Hazánkban is nagyon sokan vannak, akik ily módon szeretnének hasznot csinálni például az üzletük számára.

Amennyiben a magyar viszonyokat vesszük figyelembe, akkor azt mondhatjuk, hogy 2010 volt az az év, amikor a magyarok a Facebook-ot felfedezték, és jobban megismerték, ekkor volt komoly meredek növekedés a magyar felhasználók körében a közösségi portálon.

A Facebook 2012 májusában lépett be a tőzsdére, ám komoly csalódást produkált, így novemberben mintegy 773 millió dolgozói részvényopció szabadult fel a tőzsdei bevezetéskor vállalt kereskedelmi tilalom alól.  A nagy eladások ellenére a Facebook részvények árfolyama 10 százalékot emelkedett, ez pedig a szakértők szerint azt mutatja, hogy a tőzsde bizalma megjött a Facebook iránt.

A jövő azért bizonytalan, mert még a sikeres oldalaknak is időről időre új dolgokat kell produkálniuk. Ha ez nem következik be, akkor a Facebook is eltűnhet pár éven belül…

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Anyagi Gazdagság