Immunotic – „Az Életben hiszek és a lehetőségekben” – interjú Szloboda Balázzsal

Szloboda Balázs és Szloboda Mónika
Szloboda Balázs és Szloboda Mónika

Szeretek olyan sikeres emberekkel beszélgetni, akik őszinték. Különösen azok történetei vonzanak, akik nehéz, érdekes, vagy éppen „pozitív” területeken dolgoznak. Ők azok, akiktől valóban lehet tanulni is, mert nem tagadják, hogy a sikerhez vezető út gyakran kanyargós és rögös.

Az ő eredményeikből, esetleges hibáikból és megoldásaikból nagyon sokan tudnak építkezni. Riport sorozatunk első alanya az Immunotic Kft-től Szloboda Balázs, az ő működési területükre tényleg ráillik a „nehéz”, az „érdekes” és a „pozitív” szó is.

Néhány évvel ezelőtt egy fiatal nyíregyházi házaspár ült egy orvosi rendelőben, ahol olyan szavak hangzottak el, amik a mai napig is a fülükben csengenek. “Nem lehet megmenteni, rosszindulatú, utolsó stádium, ha nem veszi fel a kezelést, néhány hét alatt vége lesz.”

Ma ők az Immunotic Egészségközpont vezetői. A feleség, Móni a mai napig teljesen egészséges, rendszeresen jár kontrollvizsgálatokra, annak ellenére, hogy szinte semmit nem fogadott meg az orvosi tanácsokból. Azt mondja, az ő titka az a készülék, amit férje, Balázs előbb csak neki készített, aztán egyre többen kérték kölcsön, mígnem hivatalosan is elkezdték a forgalmazást.

Szloboda Balázs és Szloboda Mónika
Szloboda Balázs és Szloboda Mónika

– Miért nem vállaltatok hagyományos orvosi kezeléseket?

– Ennek több oka van. Az egyik, hogy akkor sem rosszként tekintettünk az elváltozásokra, hanem valamilyen okozatként. A másik ok, hogy a feleségem keresztanyja sok éve daganatos beteg volt, aki felvett minden kezelést. Látta, ez mivel járhat, és azt mondta, nem vállalja.

Három éves volt a lányunk, és nem akarta, hogy olyan állapotban lássa. A harmadik ok pedig a bizalmatlanság volt: 19 orvosnál jártunk, hogy segítsen, de egyik sem tudott alapvető kérdésekre válaszolni.

Az utolsó orvos, a 20. a sorban rendkívül kedves volt és segítőkész, úgy látszik, a sors is azt akarta, hogy rákényszerüljünk arra, hogy magunkon segítsünk. És persze ott volt az Immunotic prototípusa – tudtuk, hogy működik.

– Miért pont a rezgés?

– Mert minden rezgés. A szervezet maga is így kommunikál az agy és a szervek között, könnyebbnek tűnt a saját nyelvén megértetni az információt.

– Valójában mit csinál ez a készülék?

– Szívesen elmondanám, de sajnos minden érdemi információ jogszabályi korlátozásokba ütközik. Ilyen furcsa világban élünk: akármi is történik, az csak egyedi eset lehet akkor is, ha tízezernél is többször fordul elő 2 éven belül.

Az Immunotic készülék működésének a lényege az, hogy speciális frekvenciákkal a szervezet diszharmonikus rezgéseit ismét harmóniává alakítja. Viszont ez nem biorezonancia, az egy teljesen más mechanizmus. Ez a készülék a baj kiváltó okára hat, és tulajdonképpen átlöki a szervezetet az úgynevezett megoldási szakaszba.

Az elváltozásokat generáló ok megszüntetésével semmi csoda nincs abban, ha a természet teszi a dolgát és regenerálódik. Persze ehhez a folyamathoz azért kell energia, “üzemanyag”, hogy legyen ereje a testnek.

Említetted a korlátozásokat és a jogszabályokat. Készült-e úgynevezett kettős vak teszt a készülékkel?

– Több oka is van, amiért nem, és nem is lesz ilyen tesz. Az egyik az ára: ma Magyarországon egy ilyen klinikai vizsgálatot kifizetni sok nullával jár. Így is rengeteg olyan engedély és vizsgálat készült, amelyek eredménye egyértelmű. A másik oka a lelkiismeretem. Tegyük fel, hogy a készülék működik komoly elváltozások esetében, és én kérek egy ilyen tesztet.

A kísérletet végző csoport 30 ember teszteléséhez kérni fog tőlem 15 db Immunotic készüléket, és 15 db üres dobozt, ami ugyanolyannak tűnik, de nem működik. Ezzel gyakorlatilag aláírom 15 ember halálos ítéletét, csak mert tesztelünk. És akkor az egyéb felmerülő összeférhetetlenségekről még nem is beszéltem.

– Miért csinálod ezt?

– Hát ez jó kérdés… sokszor megfordult a fejemben, hogy befejezem. Rengeteg támadás ért, szkeptikusok és versenytársak is próbáltak hátráltatni. Ráadásul az, hogy úgy kell beszélnem az emberekkel, akik megoldást keresnek, hogy a jogi szabályozás miatt nem mondhatok, nem állíthatok szinte semmit…nehéz.

Aztán mindig történik valami. Egy telefon, egy levél, egy apró ajándék, egy újabb “csoda”, és rájövök, hogy miért is csinálom. A gép eddig még mindig bizonyított. Így nem nehéz hinni az újabb csodákban.

– Miben tudsz segíteni a hozzátok fordulóknak?

– Először is nem vagyok orvos. Meg tudom hallgatni, mi a problémája, felmérhetjük a pillanatnyi energetikai állapotát, elmondhatom, hogy az én olvasatomban mi lehet a probléma gyökere, és kipróbáltatom vele a készüléket. Már egy alkalom is elindít valamit, amit vissza tudunk mérni. Ez a változás tehát azonnal mérhető, de sokszor érzékelhető is. Sok orvos is csatlakozott már hozzánk, akinek speciális segítség kell, tudunk ajánlani szakembert. És ezek ingyenes szolgáltatások nálunk.

– Milyen gyorsan működik az Immunotic?

– A legszebb az egészben, hogy nagyon gyorsan. 1-2 hónap alatt, ha az adott személynél működik,  – tehát még van ereje a testnek helyreállítani, amit kell – akkor látványosnak kell lenni a változásnak.. Fontos megjegyezni, hogy a fizikai közérzet is rengeteget javulhat a használat során. De pontos időt nehéz mondani, mivel ez minden esetben a szervezet erősségétől függ.

A másik lassító tényező az lehet, ha az ember tele van méreggel  – egy komolyabb vegyszeres kezelés után ez gyakori – akkor először az agy a méregtelenítésre ad ki parancsot és csak utána a helyreállításra. Mindig van egy fontossági sorrend, amit bizonyos esetekben akár még befolyásolni is lehet.

– Mi a véleményed ezek után a magukról a betegségekről?

– Ezért lehet, hogy sokan megköveznek, de nem hiszek már abban, amit tanítottak nekünk életünk során. Sem a biológiában, sem a fizikában, sem a halálos betegségekben. Az Életben hiszek és a lehetőségekben. Ezeket vagy kihasználja az ember, vagy elmegy mellettük. Ez minden esetben egyéni döntés. De csak mert valamiről nem veszel tudomást, attól még a természet mindig tudja a dolgát.

Kinek ajánlod az Immunotic készüléket?

– “Mindenkinek, aki szereti”. Komolyra fordítva a szót: MINDENKINEK. A cél az lenne, hogy még az előtt szűnjön meg egy probléma, mielőtt fizikai elváltozást okoz. Tehát elsősorban az egészség biztonságáért annak, aki jól van, és a regeneráció elősegítéséhez annak, akinek szüksége van rá.

Ugyan ez sem releváns tudományos szempontból, de érdekességnek jó: azokban a családokban, ahol Immunotic van, azóta komoly probléma nem fordult elő. Így van ez nálunk is, a lányom azt sem tudja, hogy néz ki egy orvosi rendelő.

 – A VOSZ megyei és országos Elnökségének döntése alapján Szloboda Balázs “A 2013. Év Megyei Vállalkozója, Az Év Feltalálója Szabolcs – Szatmár – Bereg megyében” elismerő címben részesült. Mit jelent neked ez a díj?

Nagyon meglepődtem, amikor telefonon értesültem róla, hogy ezt a díjat én kapom. Nem is hittem el addig, amíg meg nem érkezett a meghívó. Óriási dolog, hogy végre a munkám beszél helyettem és az, hogy még 35 éves korom előtt ekkora elismerésben részesülök. Ez talán azoknak is jelent valamit, akik még nem ismernek. Mindez elismerése az eddigi erőfeszítéseimnek, ami elmondhatatlanul jó érzés.

Ez a díj megerősít abban, hogy jó az, amit csinálok, amit képviselek. Szeretném kiemelni a legjobb barátomat, a feleségemet, akinek mindent köszönhetek. Szokták mondani, hogy minden sikeres férfi mögött ott áll egy okos nő. Ez a mi esetünkben is így van, támogatjuk és kiegészítjük egymást.

És természetesen ez a díj mindazoké is, akik ezek alatt az évek alatt támogattak a munkámban, segítettek amikor nem láttam a következő lépést. Becses és jól látható helyen fogom őrizni. 🙂

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Anyagi Gazdagság