Faültetéssel és környezetvédelemmel az üzleti sikerért! – Marketing tipp

Egyre népszerűbbek a csapatépítő zöld programok. Némi kreativitás felhasználása után számos lehetőség kínálkozik a cégvezetők számára, hogy kivigyék a munkavállalókat a zöldbe csapatot építeni.

A közösség egységgé formálására régóta alkalmazzák a legkülönfélébb csapatépítő programokat, de a környezettudatos programokat csak az utóbbi években kezdték alkalmazni ezen a téren.

Mind közül talán a faültetés örvend legnagyobb népszerűségnek, ám ennek rendszerint időszakos korlátai vannak. A tavasz a legalkalmasabb időpont az ilyen programok szervezésére, amikor már szépen süt a nap, a facsemeték vegetációja még a megfelelő szakaszban van, ráadásul a kollektívának is szüksége van egy kis napelemes feltöltődésre.

Az ilyen jellegű akciók gyökerében változtatják meg a cégkultúrát, miközben a kollégák igazán hasznos program keretein belül ismerhetik meg egymás másik oldalát.

A ma divatosnak számító csapatépítő programok költségeihez mérten minden valószínűség szerint a faültetés alacsonyabb összeget jelent, tehát olyan cégek is megengedhetik maguknak, amelyek a megszokott csapatépítésre nem tudtak áldozni.

A zöld csapatépítésnek van még ez pozitív hozadéka, amiről kevés szó esik: ez pedig a média jelenléte. Ha kellő figyelmet kap a programunk, illetve van némi szerencsénk, a média fel fog figyelni az eseményre. Így olyan visszhangot kaphatunk, amit a termékeinkkel szinte biztosan képtelenek lettünk volna elérni.

Az ökohatékonyság, a környezet-egészségügy és a környezettudatosság égisze alatt eltöltött nap nem csak magára a környezetre, hanem a dolgozóinkra is pozitív hatást gyakorol.

A faültetéshez a nyár nem jelent ideális időpontot, viszont más környezettudatos programok szervezésére tökéletes. Fontos, hogy olyan programot szervezzünk, amely élvezhető és ami elvégzése után a csapatunk úgy érezheti, valami igazán jó dolgot cselekedett.

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Archív