iPhone 5S: megérkezett a legújabb iPhone

iPhone 5s
iPhone 5s

A Mashable információi szerint ezen a héten kedden mutatták be a legújabb Apple mobiltelefont, és az ugyancsak friss operációs rendszert.

Mivel ez már a 7. újjászületése az iPhone-oknak, ezért jelentősen több fejlesztést tettek bele az új készülékekbe (iPhone 5s), mint eddig.

Az újdonságok közé tartozik a tartalmak könnyebb megoszthatósága a közösségi oldalakon, és ugyanilyen módon könnyebbé vált a megosztás egy másik iPhone készülékekkel is, a fejlesztők ehhez létrehozták az AirDrop programot.

Szintén új lett a készülékben az irányítópult, az üzenetközpont, a beépített csengő-, és jelzőhangok, valamint az eddigieknél könnyebbé varázsolták a multitaskingot is.

iPhone 5s
iPhone 5s

Az A7 processzor még ezeken felül is a legnagyobb újításnak számít az új Iphone 5S készülékben: ez a felelős azért, hogy a telefon sokkal gyorsabb lett, mint az elődei.

Az okoskészülék új kamerát, és két vakut is kapott, amivel az eddigieknél sokkal jobb minőségű fényképeket tudunk készíteni. Egy másik újítás az ujjlenyomat-olvasó is, melynek a segítségével sok alkalmazás, vagy maga a készülék is egyszerűen lekódolható.

Neked bejön az új iPhone 5s?

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Archív