Trnd.com – így lesz még hatékonyabb a reklámod!

A reklámod hatékonyságát szájreklámmal (WOM, vagyis Word-of-Mouth) tudod leginkább növelni – állítja a Trnd.com tanulmánya. A Trnd kísérletében résztvevő brand-ek ismertségét majdnem kétszeresére növelték azzal, hogy a kutatás célpiacát Word-of-Mouth reklámcsatornákon is „támadták”.

A Trnd három nagy brand segítségével végezte el kutatását, melyben általános reklámkampányokon kívül alkalmazták a  WOM-ot is.

A kutatás alanyait később megkérdezték, hogy milyen jellegű WOM eseményekre, egyéb reklámokra, illetve marketing aktivitásra emlékeznek, illetve megkérték őket, hogy mondják el tapasztalataikat, tegyenek fel kérdéseket.

A végeredmény alapján az derült ki, hogy a WOM volt a legeredményesebb csatorna: 61,5%-os hatást ért el 13,7%-os vásárlási konverzió mellett.

TV esetében ezek a számok: 60,5%, illetve 7,5%-os konverzió,

Offline sajtó esetén: 52,8%, és 7,1%-os konverzió voltak.

A vizsgálat szerint a WOM jól erősíti a többi kommunikációs csatornát is: majdnem duplájára nőtt azon márkák ismertsége, és a konverzió is. (Trnd.com)

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Archív