Cégalapítás Angliában – mi kell az angol cégalapításhoz?

Cégalapítás Angliában - mi kell az angol cégalapításhoz?

Cégalapítás Angliában – minden, amit a brit cégalapításról tudnod kell!

Becslések szerint több mint százezer magyar él és dolgozik Angliában. Anglia az egyik legkedveltebb ország a magyar kivándorlók között Ausztria és Németország mellett. A szigetországban 2007- 2010 között évente 14 ezer volt azon magyar állampolgárok száma, akik próbáltak legálisan munkát vállalni.

Tavaly azonban az adószám-kérelmek magasan meghaladták  a  17 ezret,ami az eddiginél lényegesen nagyobb érdeklődést mutat. A kitelepülők nagy része alkalmazotti státuszban dolgozik, de a merészebbek akár saját vállalkozásba is foghatnak. Ennek módját járjuk kicsit körbe.

Az Európai Unióhoz való csatlakozásunk óta a magyar állampolgárok szabadon vállalkozhatnak az Unió területén lévő bármely tagállamban. Figyelemmel kell lenni azonban a tagállamok sajátos jogszabályi rendelkezéseire is.

Az Európai Unió területén nem létezik egységes szabályozás a vállalkozási formákra. A magyar vállalkozóknak azonban alapjoga, hogy bármely Európai Uniós tagállamban szabadon vállalkozzon, a tagállam szabályai szerint gazdasági társaságot alapítson.

Három társasági forma létezik, amelyek alapján közösségi jogi személy jön létre: az Európai Részvénytársaság (SE), az Európai Gazdasági Egyesülés (EGE) és az Európai Szövetkezet (SCE).

Angol üzletemberek és vállalkozók szerint a magyar munkavállalók sokat és jól dolgoznak, nem keresnek kifogásokat és megbízhatóak.

Ha egy angol cég hazai munkavállalót keres, akkor csak nehezen talál a helyiek közül. Ennek oka  a szociális ellátórendszer, a britek többsége szerint nem érdemes  20 fonttal többért dolgozni, mintha nem csinálnának semmit. A fejvadász cégek ennek okán rájöttek, hogy  a külföldi munkavállalókkal sokkal eredményesebbek lehetnek, közülük is elöl járnak a magyarok.

Ugyanakkor talán ez az időszak nem a legszerencsésebb egy angol vállalkozás elindításához, ugyanis a britek szigorítani akarnak a bevándorlások tekintetében, meg akarják akadályozni, hogy a román, bolgár bevándorlók élősködjenek a brit szociális hálón. Tervezetek szerint az Angliába bevándorló európaiaknak minimum heti 150 fontot kell keresniük három hónapon keresztül, hogy jogosultságuk legyen  állami juttatásokra.

Tervezik azt is, hogy korlátozzák a bevándorlók számát, haza küldenék azokat az európai bevándorlókat, akik 6 hónapon át nem találnak munkát. Ebben az ingatag  helyzetben bizonytalan kimenetelű lehet egy vállalkozás, vagy cég létrehozása.

Mi szól mégis mellette?

  • Rendkívül kedvezőek az adózási feltételek,
  • offshore cég alapítható,
  • az adómentesség és a közösségi adószám előnyei egyszerre élvezhetők,
  • a vállalati jog nem tesz különbséget hazai vagy külföldi tulajdonos között.

Tekintettel arra, hogy London lakossága cca. 8,5 millió fő, itt indíthatunk legnagyobb eséllyel sikeres vállalkozást. Azonban számolni kell azzal, hogy itt sokkal drágább a megélhetés, mint a fővároson kívül. Hogy hol indítjuk el a vállalkozásunkat, azt alaposan meg kell fontolni, számba venni minden körülményt.

Célszerű megnézni, hogy milyen hiányszakmák vannak az országban. Jelenleg hegesztő,szociális munkás,gyógypedagógus, ápoló, szakács szerepel a hiányszakmák listáján.

Ezeken kívül internetes értékesítés, árufuvarozás, direkt marketing  (az ügynököket vállalkozóként lehet kifizetni, így nincs a cégen munkáltatói teher),konzultáció-tanácsadás,nagykereskedelmi tevékenység az , amibe érdemes belefogni.

Az angol cégalapítás ellenben a magyarral a bizalomra épül.

  • Angliában ösztönzik a vállalkozásokat,
  • minimális a kezdő vállalkozások adóterhe,
  • nem kell előre bejelenteni tevékenységi kört,
  • nincs meghatározva minimális alaptőke,
  • sőt a bankok az üzleti számlacsomagokhoz kezdeti hitelkeretet biztosítanak induláskor.

ÁFA-t csak akkor kell fizetni, ha a cég bevétele meghaladja a jelenleg hatályos limitet, azaz 81.000 fontot. A céget, hagyják fejlődni, mivel az ő érdekük is, hogy az nyereséges legyen.

A cégbejegyzés Angliában nagyon egyszerű, néhány órát vesz igénybe. A cég bejegyzéséhez szükséges, hogy legyen a cégnek székhelye. Vannak könyvelőirodák, tanácsadó irodák, akik a szolgáltatásaik között székhelyszolgáltatást is nyújtanak. A cég bejegyzése a cégbíróságon, (Companies House ) történik. Ott ellenőrzik, hogy szabad-e még az általunk választott cégnév, és elvégzik a szükséges adminisztrációt.

Ha Angliában alapítunk céget és kiszervezzük a magyarországi tevékenységünket vagy annak egy részét, jelentős adót takaríthatunk meg. A kiszervezés a világ egyik legvirágzóbb üzletága. A világ minden vállalkozója a számára legmegfelelőbb pénzügyi környezetet keresi. Kiszervezhető tevékenységek pl. a külföldi szállítmányozás, internetes értékesítés, jogszolgáltatás, adminisztráció.

Cégalapítás menete Angliában – lehetőségek, lépések (tartalomjegyzék)

1. Egyéni vállalkozó (self-employed)

2. Ltd. (Private Company Limited by Shares)

3. Private Company Limited by Guarantee

4. Public Company Limited by Shares

5. Partnership – Nem jogi személyiség

6. LLP (Limited Liability Partnership)

7. Angliai bankszámla intézés menete

8. Angol cégalapítás költségei

Nézzük meg, milyen vállalkozási formák léteznek Angliában

1. Egyéni vállalkozó (self-employed)

Ugyanaz a helyzet vele, mint Magyarországon: egyedül irányítja a vállalkozást, korlátlanul felel a vagyonával, nem minősül jogi személyiségnek.

2. Ltd. (Private Company Limited by Shares)

Hasonló, mint a magyar ZRT. , a tagok a társaság tőkéjét részvények vásárlásával gyűjtik össze. A tagok a társaságba bevitt összeg erejéig felelnek a vállalkozás kötelezettségeiért.  Ltd. társasági forma esetében a társaság nem adhat el részvényeket a nyilvánosság felé.

3. Private Company Limited by Guarantee

A magyar KFT. megfelelője. Fontos különbség azonban az, hogy itt nincs előírt minimális törzstőke. A tagok azért valamennyi anyagi hozzájárulást a cég rendelkezésére bocsátanak, ennek a mértékét belefoglalják a létesítő okiratba.

Ez az összeg lesz az anyagi fedezet abban az esetben, ha a társaság fizetésképtelenné válna. Alapításához egyetlen tag elég a tulajdonos korlátozás nélkül lehet külföldi, és lehet természetes vagy jogi személy. Szükséges legalább egy igazgató kinevezése, akinek természetes személynek kell lennie. Titkár kinevezése már nem kötelező, de ajánlott. Az Ltd lehet rezidens, vagy nonrezidens.

  • A rezidens Ltd. – A társasági adónak és az ÁFA körnek tagja, de bankszámláját nem kötelező Angliában vezetnie. Közösségi adószámot igényelhet, így a közösségi vásárlás és értékesítés ÁFA mentes. Éves jelentést kell tennie a Companies House felé. Könyvvezetési kötelezettsége van, éves pénzügyi beszámolót valamint ÁFA körbe tartozók esetén negyedéves bevallást kell készítenie.
  • Non-rezidens Ltd.– Offshore cégként működik, Angliában teljes adómentességet élvez a más országokból származó bevételeire. Feltétel, hogy a cég az Egyesült Királyságon belül gazdasági tevékenységet ne folytasson. Nem adóalany, adószámmal nem rendelkezik, így közösségi adószámot sem igényelhet.

Bankszámláját bárhol vezetheti, regisztrált ügynököt kell fenntartania. Nincs könyvvezetési kötelezettsége. Éves jelentési kötelezettsége azonban van a  Companies House felé. Névleges tulajdonos és névleges igazgató igénybe vehető.

4.Public Company Limited by Shares

Nyíltkörűen működő részvénytársaság – szinte teljesen megegyezik a hasonló magyar társasági formával. Kötelezően előírt törzstőkéje van, melynek minimális összege 50.000 GBP. Más tekintetben ugyanaz, mint az Ltd.

5. Partnership – Nem jogi személyiség.

Kettő, vagy több tag együtt folytat üzleti tevékenységet, és ebből profitot termel. Minden tag teljes személyes vagyonával felel, ebből adódóan ez tipikusan családi, baráti vállalkozási forma.

6. LLP (Limited Liability Partnership)

Nem jogi személyiség, strukturálisan egyszerű, a tagok korlátolt felelősséggel tartoznak. Alapítása és működtetése bonyolultabb, mint a Partnership esetén, mivel a KFT-re vonatkozó követelményeknek kell megfelelni. Az LLP-t a Cégbíróságon is be kell jegyeztetni. A tagok tulajdonihányaduk arányában saját jövedelemadó-bevallásukban szerepeltetik és fizetik meg a nyereségadót.

Az LLP-nek legalább két alapító tagja van, a tulajdonos lehet külföldi. Európában egyedülálló, hogy minden tulajdonos lehet offshore cég. Éves jelentési kötelezettsége van  a Companies House felé.

Az angliai cégalapítás előnyei

Nincsenek elvárt adók, az első adóbevallást a cég alapításától számított 18 hónap múlva kell beadni. Adómentességet élvez évi 10.000 GBP jövedelemhatárig.  Évi 35 000 GBP jövedelem határig 20 %  az adó, de ez  nem tartalmazza a  társadalombiztosítási díjat.  A társadalombiztosítási díj jövedelemfüggő.

A cégbejegyzéshez szükséges a dokumentumok mellé csatolni a részvényesek személyi igazolványát vagy útlevelét, és lakcím kártyáját is. A tulajdonosoknak nem muszáj, hogy legyen angol lakcímük. Meg kell nevezni az igazgató személyét, aki lehet bejelentett munkavállaló, vagy akár maga a tulajdonos is.

Fontos megnevezni az igazgatót, mert a későbbiek során ő fog aláírási jogosultsággal rendelkezni minden hivatalos ügyben. Több személy is lehet igazgató egy cégnél.

A cég bejegyzési száma a Company number. A bejegyzést követően, azonnal rendelkezünk vele. Angliában ez a szám szolgál a cég azonosítására, ezért ezt szükséges ráírni a kiállított számlákra, szerződésekre. Hasonló a magyarországi adószámhoz, de ezzel nem lehet adózni.

Ha ezzel mind megvagyunk, el is készült a cégünk.

Az Angol Adóhivatalhoz, (HM Revenue & Customs-hoz) is be kell jelenteni a céget. Ebben a könyvelő tud segíteni. Tevékenységtől függően a kötelező Adatvédelmi regisztráció alá eshet a vállalkozás, és ennek elmulasztása miatt akár több ezer font büntetést is kiszabhatnak.

Angilai bankszámla intézés menete

Előbb-utóbb szükség lesz bankszámlára.

Az éves Annual return során, ha szükséges adót, járulékot fizetni, vagy a cég kapna juttatást, szükséges az angol bankszámla. Ugyanakkor az ügyfelek, megrendelők számára is előnyös, ha tudnak utalni egy megadott számlaszámra. Csak személyesen lehet bankszámlát nyitni.

A bankok előzetes időpont egyeztetéssel fogadják a vállalkozókat, és kirendelnek egy személyes business menedzsert, aki innen kezdve a személyes ügyintézője lesz a cégnek. A bankszámlanyitáshoz szükséges lehet az angliai lakcím, ezt akár  jogosítvánnyal is tudjuk igazolni. Van lehetőség magyar lakcímmel is számlát nyitni.

Miután az adóhivatalban regisztráltuk a céget,megkapjuk a cég adószámát, a Tax number-t ami egy 10 jegyű azonosító (további 3 számjegy a területi azonosításra szolgál). A Tax number az adóhivatallal való kapcsolattartásra, ügyintézésre szolgál,  nem publikus, mint itthon, nem kell  feltüntetni a kiállított számlákon sem.

Ha a cégben munkavállalót foglalkoztatunk

  • havonta kell a járulékokat – adóelőleget,
  • és NI No-t [TB] megfizetni minden hó 19-ig.
  • Összege: jövedelemadó 0 – 20% évi £35.000 jövedelemig;
  • társadalom biztosítás (NI No): 0 -12%.
  • A cégének további 0 -13,8% munkáltatói társadalombiztosítást kell fizetnie.

A minimálbér Angliában 21 év felettieknek 6,31 font/óra, 21 év alattiaknak 5.03 font/óra. A fizetés nem lehet kevesebb, mint a minimálbér. A kifizetés lehet heti, kétheti, négyheti, és havi. A munkavállalóval munkaszerződést kell kötni. Minden fizetéskor fizetési kimutatást kell kiállítania a munkaadónak.

Heti 48 óra munkaidőn túl a munkaadó nem dolgoztathatja a munkavállalót, csak abban az esetben, ha abba ő írásban beleegyezik. Minden ledolgozott hat óra után, 20 perc egybefüggő szünetet kell adni.

Két műszak között meg kell lennie a 11 óra pihenésnek. Hetente 24 óra egybefüggő pihenés jár. Éjszakai műszakban egy 24 órás intervallumon belül nem dolgoztathat a munkaadó többet, mint 8 óra. Teljes munkaidős állásban évi 28 nap szabadság illeti a munkavállalót, melyet köteles a munkaadó biztosítani. Betegség esetén a munkaadó köteles betegszabadságot, táppénzt biztosítani.

A vállalkozásban a költségeket el lehet számolni. Az számolható el költségként, ami kizárólag az üzlet menete miatt merült fel. Bár az elszámolható költségek köre szélesebb, mint itthon, minden azért még Angliában sem számolható el. Az elszámolt költséget számlával kell igazolni.

Minden bizonylatot 6 évig meg kell őrizni!

Elszámolható például:

  • az alkalmazotti költség,
  • ingatlanhoz kapcsolódó költség,
  • (csak angol ingatlan esetében) felújítás,
  • utazás, hirdetés,
  • professzionális szolgáltatások,
  • kamatok,
  • banki költségek,
  • egyéb működési költségek.

Nem számolható el a magántulajdonban lévő gépjármű költsége, a ruházat, büntetési összegek, amortizáció. Ebédek, céges bulik, csak szigorú ellenőrzés mellett számolhatók el.

Angol cégalapítás költségei

Az angol cégalapítás várható költségei

  • Cégalapítás:  150 GBP – 300 GBP
  • Székhely Szolgáltatás évente: 80 GBP –   300 GBP
  • Bankszámla vezetés díja: 50 GBP –  200 GBP
  • Levél Továbbítás költsége: 80 GBP –    250 GBP
  • Éves Adóvisszaigazolás: 200 GBP

Mindezeken  felül már „csak „ kitartás, szorgalom, ügyesség, sok-sok munka szükségeltetik , hogy sikeres cégtulajdonosok legyünk Angliában!

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Anyagi Gazdagság