Elköteleződés nélkül a bolt azelőtt bezár, mielőtt kinyithatott volna

Elköteleződés nélkül nncs esély

Hogyan tanul a kisgyermek? Másolja a nagyokat. A szüleit, a testvérét, a körülötte lévő embereket. Mindenkit. Hogy tanulnak a felnőttek? A legtöbben ugyanígy. Másolják mások életcéljait, felfogását, sikereit, aztán azt veszik észre, hogy nincs erejük azokat megvalósítani.

Ma egy nagyon érdekes üzleti tárgyalásom volt. Jól sikerült, kiválóan éreztem magam közben. Se nem voltam alá, se nem voltam fölérendelt szerepben, pedig egy olyan emberrel beszélgettem, aki elképesztő dolgokat ért el az életében, mégsem éreztem magam kellemetlenül, hogy én nem ilyen mértékben haladok. Aztán hazajöttem és elkezdtem a szokásos edzésemet.

megvan

Ám nem akart a találkozás kimenni a fejemből, és egyre csak azon gondolkodtam, hogy ez engem miért nem zavart? Vagy, hogy miért csinálom én például az edzést már közel egy éve megalkuvás nélkül, miközben mások ezerszer jobban fejlődnek, mert mondjuk havonta 6-féle kiegészítőt szednek? Miért van az, hogy én csinálom, a legtöbben meg feladják? Milyen útravalót tudnék adni azoknak, akik az élet számos területén a feladás mellett döntenek? És akkor, mint derült égből a villámcsapás beugrott. A súlyzó meg majdnem ki… a kezemből.

A legtöbben nem magukhoz mérik az eredményeiket

Nagyon sokan felnőtt korban is csak másolnak. Azaz másolNÁK mások sikereit, életcéljait, elképzeléseit, világról alkotott nézeteiket. Elolvasnak egy cikket és azt mondják. „Nekem ugyanez kell.” Beszélgetnek egy emberrel és ezt mondják: „Én is így szeretnék élni”. Jó esetben el is kezdenek dolgozni érte, aztán eltelik pár hónap és azt érzik, hogy rohamosan csökken a motiváció, és nem tudnak ellene tenni semmit. Egyre szimpatikusabb opcióvá válik a takarítás, a mosogatás, vagy a 2 éve nem hordott cipők kifényesítése. De miért?

Frustration-Eats-Pencil2

Mert állandó elégedetlenségben élnek. Folyamatosan csak másokhoz hasonlítják magunkat, és nem veszik figyelembe a hozott anyagot. Csak azt látják, hogy ha a másik elérte, akkor nekik is el kell, ráadásul ugyanolyan gyorsan (vagy gyorsabban). Mert ha nem, akkor lúzereknek érzik magukat. Nem kell ecsetelni, hogy ezen negatív érzések összessége hová vezet. Jobb esetben nem a pszichiátriára. Miért van ez? Mert a legtöbben nem tartanak önvizsgálatot, nem mernek szembesülni azzal, hogy esetleg azzal a felszereltséggel, ami nekik van, lassabban fogják elérni a céljaikat. Attól meg egyenesen pánikrohamot kapnak, ha be kell vallaniuk maguknak, hogy irreális elvárásokat támasztanak magukkal szemben.

Vagy ha szembe is néznek ezzel, ezt valamiféle hiányosságként élik meg. Ezért amikor a másikhoz képest lassabban haladnak, eluralkodik rajtuk a frusztráció, amely melegágya a totális motivációvesztésnek. Pedig el kell fogadni. Nem mindenki ugyanazzal a felszereltséggel gördül le a gyártósorról, és bizony a futott kilométerek során is lehetnek komoly eltérések.

Akkor nem is kell referencia pont?

Természetesen mindig kell, hogy valamihez tudjuk mérni az eredményeinket. Ám itt jön a lényeg. A szóban magában benne van minden. Referenciapontot lássunk a másikban, és ne sikerességünk mércéjét. Fogadjuk el, hogy vannak korlátaink, ettől még nem leszünk gyengék. Sokkal többet veszítünk, ha megpróbáljuk tartani a tempót a többiekkel, és két kör után kifulladunk, és a harmadiknak már neki sem vágunk. Ezzel azt érjük el, hogy sosem érünk az ötkörös verseny végére. Míg ha tisztában vagyunk a korlátainkkal, akkor amint érezzük, hogy már nagyon kapkodjuk a levegőt, fogjuk magunkat és egyszerűen lassítunk. És nem érdekel minket, hogy elmegy mellettünk a mezőny, csak a célra koncentrálunk. Aki idáig eljut, az elmondhatja magáról, hogy már nem másokhoz méri önmagát.

Ha nem érezzük magunkénak a célt, nem tudunk elköteleződni irányában

Nincs két egyforma ember, két egyforma lélek, és két teljesen egyforma cél sem. Lehet csak árnyalatokban, de minden ember célja különbözik a másikétól. Ez azt hozza magával, hogy az összes cél személyre szabott. Mégis mit csinál az emberek többsége? Változtatás nélkül másolja azokat. Ha a többségnek igen, akkor nála is működnie kell, gondolja. Persze nem fog, mert nem lesz benne meggyőződés. Nem fogja úgy érezni ott legbelül, hogy azaz ő „A”(start) , illetve „B” (vég) pontja. És mivel nem érzi magáénak a két pontot, ezért természetesen a közötte lévő út során is kívülállóként érzi magát.

imagesK3H6JGJ6És hogyan viselkedik egy kívülálló? Nem tud azonosulni az őt körülvevő környezettel, feszélyezve érzi magát, nem találja a helyét a világban Bizonytalanul ténfereg, és legszívesebben láthatatlanná válna. Pontosan ez történik akkor, amikor mások céljait, álmait erőltetjük magunkra, és görcsösen akarjuk azt. Nem tudunk mellettük elköteleződni. Ami mellett pedig nem állunk ki teljes mellszélességgel, azt nem fogjuk annyira értékesnek tartani, hogy minden, de minden követ megmozgassunk az eléréséért.

Nem ismerős ez a felállás?

Az élet minden területén tetten érhetjük ezt, de talán a legmarkánsabban a párkapcsolatokban. Az elején minden rendben van, hiszen ha két megfelelő ember került egymás mellé, akkor a közös út „A”, illetve „B” pontja nagyjából fedi egymást. Ezért a két fél minden erejét, tudását, szorgalmát beleteszi, hogy megvalósítsa azt. Ám mi történik akkor, amikor az egyik fél hirtelen elbizonytalanodik, és már nem biztos annyira abban a „B” pontban? Azonnal sokkal kevesebb energiát rak bele, és szépen lassan elhal az egész. Egyszerűen megszűnik, azaz elementáris erő, ami a közös célnál még összetartotta őket.

cennection lostEzért én azt javaslom, hogy nyugodtan tanuljunk a nálunk okosabb, sikeresebb emberektől, de ne versenyezzünk velük. Sőt senkivel se versenyezzünk. Az élet egyedül is elég kihívást tartogat, és hosszú távon mindig tudni fogja, hogy kit kell megjutalmazni. Teljesen mindegy, hogy a többiek hozzánk képest gyorsabban, vagy lassabban haladnak. Valamint ha érezzük, hogy a „B” ponthoz már csak büszkeségből, egóból ragaszkodunk, akkor változtassunk. Merjük azt mondani magunknak, hogy „azt hittem, hogy ez az én „B” pontom, de be kell látnom, hogy mégsem.”

Amennyiben tetszett az írás, azonosulni tudtál vele, vagy  még nem, de elgondolkoztatott, akkor egy lájkkal jutalmazhatod a több órányi munkámat. Köszönöm.

Ha pedig úgy gondolod, hogy tudnék segíteni neked abban, hogy a vállalkozásod még sikeresebb legyen, akkor keress meg email-ben. Marketing-szövegíró vagyok, de mint azt te is láthatod, annál azért jóval több. És ez a több a te javadat is szolgálhatja, ha úgy döntesz.

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Szellemi és Lelki Gazdagság