mobilbarát címkével jelölt bejegyzések

Online Marketing 2014 – 7 Trend, Amely Az Évet Uralni fogja!

Az internet gyökeresen megváltoztatta azt a módot, ahogyan az emberek az információkat megosztják egymással, és ez mély hatást gyakorol a marketingre is. Az elmúlt évben nem igazán bukkant fel új irányzat a marketingben, viszont több régi marketing megoldás teret vesztett. Ami biztos: egyre több cég ismerte fel a tartalomba rejtett szöveges reklámüzenetek jelentőségét, ezek pedig a márkaépítést és a rajongói közösség építését segítik. Az elmúlt időszakot szem előtt tartva, íme a leghatékonyabb online marketing trendek 2014-ből.

A Cellum termékfelismerős szoftvert alkot telefonokra

A Cellum Innovációs és Szolgáltató Zrt. egy olyan új rendszert fejleszt, mely képes termékek felismerésére is.

A Cellum 2011 óta egyre inkább terjeszkedik, nemzetközi szinten is több leányvállalatot hozott létre. Az informatikai cég szerint a projekt körülbelül 175 millió forintba fog kerülni, ennyi lesz a teljes költségvetés, melynek a 70%-át az Új Széchenyi Terv Gazdasági Operatív Program támogatja majd.

Kétszer ennyi vevő és ügyfél ugyanennyi látogatóból? Igen!

Sok olyan megkeresés érkezik mostanában, ami arról szól, hogy egy-egy cégtulajdonos, webáruház tulajdonos több látogatót, és jobb Google helyezéseket szeretne. Pedig ők valójában nem is több látogatót szeretnének, hanem több megrendelést. Már írtam arról korábban, hogy a 2013-as év a konverzió növeléséről fog szólni, és ezt a nyári uborkaszezon csak tovább erősíti: ha új látogatókat nem tudsz szerezni, a meglévők által szerezz több profitot!

Mobil marketing: készülj fel már most!

A mobiltelefonok brutális szintű fejlődésen mentek át az elmúlt évek során. Az emberek már szinte csak okostelefonokat (a bátrabbak iPadeket is) nyomkodnak utazás közben. Ezzel csillapítják információéhségüket, telefonon keresztül vásárolnak, híreket olvasnak, filmeket néznek. Nem csoda, hiszen ezek a telefonok magukba foglalják a számítógépek és telefonok összes előnyét.

Szállásmarketing: 2013 a mobilos előfogalások éve lesz

2013-ban emelkedni fog az olyan vendégek száma, akik előfoglalással, ráadásul mobilon veszik igénybe egy szálláshely szolgáltatásait. De vajon mi ennek az oka? És valóban így fog történni? Ha igen, akkor hol? Csak egy adott régióra korlátozódik majd, vagy szerte a világon ez lesz a jellemző? Lehetséges, hogy csak Magyarországon lesz ez szokás?