Fiatal gazda pályázat - 4,5 milliárd jut a 40 év alatti magyarországi gazdáknak

Fiatal gazda pályázat – 4,5 milliárd jut a 40 év alatti magyarországi gazdáknak

A magasabb kézimunka-igényű tevékenységgel foglalkozók előnyös helyzetben vannak.

Együttesen 4,5 milliárd forintos keretösszeget kaphatnak a Vidékfejlesztési Minisztérium idei pályázatán a fiatal gazdák.

A támogatásra vonatkozó kérelem benyújtására postai úton május 1. és 15. között van lehetőség, mégpedig az ügyfél lakóhelye szerint illetékes Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal megyei kirendeltségére.

A támogatással szeretnék megkönnyíteni a fiatal agrárszakemberek vállalkozásának elindítását, a birtokstruktúra átalakítását, ezen kívül szeretnék javítani a mezőgazdaságban dolgozók korösszetételét, valamint növelni a vidék népességmegtartó erejét.

A pályázatra olyan 18 és 40 év közötti gazdák adhatják be kérelmüket

akik első alkalommal kezdenek gazdálkodásba, hozzáillő szakmai tudással, iskolai végzettséggel bírnak, és felvállalják, hogy gazdaságukat 5 teljes évig egyéni vállalkozóként fogják vezetni.

Az eddigi évek tapasztalataira hagyatkozva a következő periódusban sokkal erőteljesebb hangsúlyt helyeznek a szakmailag felkészült, a mezőgazdasági termelésben élethivatásszerűen érintett fiatal pályázók kiválasztására.

Kihangsúlyozott cél a kormányprogramhoz hasonlóan a vidéki lakosság ösztökélése a helyben maradásra, valamint a foglalkoztatás emelése.

A pályázatok értékelésekor többletpontra számíthatnak azok a fiatal agrárvállalkozók, akik magasabb kézimunka-igényű ágazatokban folytatnának mezőgazdasági tevékenységet, lakóhelyük a gazdasághoz közel helyezkedik el, tanyán vagy kistelepülésen laknak, illetve felvállalják az ilyen területre való elköltözést.

Többletpontot kapnak továbbá azok is, akik saját magukon kívül minimum a 4. évtől kezdődően további munkaerőt vesznek fel, ezzel ösztönözve a foglalkoztatás emelését.

Minden vélemény számít!