Minna túléli!

Minna

A tejtermékeket gyártó Minnánál a közüzemi tartozások nem rendezése miatt elzárták a vezetékes vizet, de Miskolc Önkormányzata úgy döntött, hogy nem hagyja a vállalatot csődbe menni. A cég önkormányzati tulajdonba kerülésének stratégiai lépései jelenleg kidolgozás alatt állnak.

Az önkormányzat lépésének célja, hogy a tejtermékeket gyártó vállalatnál dolgozó emberek megélhetését továbbra is biztosítsa, és a beszállítói partnerekkel kötött szerződések se kerüljenek felmondásra.

A Minna száz embernek ad munkát, száz családnak nyújt megélhetést – közvetlenül.

A termeléshez szükséges alapanyagot – a tejet – a környező tejgazdaságokból vásárolja elsősorban. A Borsod megyére jellemző magas munkanélküliség miatt egy ilyen méretű vállalat megszűnése, a jelenlegi magas munkanélküliségi rátával együtt még élesebb helyzetbe sorolná az egyébként is kényes helyzetbe került várost.

Minna

A Minna akkora köztartozást halmozott fel, amelyre a társaság vagyona sem fedezet, ezért a felszámolás egyik fél számára sem megoldás.

A termelés jelenlegi folyamatáról a Milknet Kft. egyiptomi vállalkozás gondoskodik, de a Minna tartozásainak kifizetésébe nem bonyolódik bele.

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Archív