3 könyv, amellyel felturbózhatod az önbecsülésedet

Borsos Bence 3 könyv önbecsülés növeléséhez

Az elmúlt időszakban nem találkozhattatok írásaimmal itt a Motivátoron. Számos kifogást hozhatnék fel, de a valódi oka lényegében az, hogy eléggé összezavarodtam, ami főleg az önmagamról eddig kialakított és hitt kép összeomlásában nyilvánult meg. Valójában az történt, hogy felismertem, hamis alapokra építettem fel az önbecsülésemet. Természetesen nem egyik napról a másikra sikerült ezt belátnom, ugyanis nagyon sokáig éltem önámításban, és nem voltam kellően és könyörtelenül őszinte magamhoz. A probléma talán röviden összefoglalva az volt, hogy nagyrészt külső dolgokra alapoztam azt, hogy mennyire tartom magam értékesnek, és úgy indokoltam meg, hogy lényegében ezek belső dolgok. Annyira jól működő hazugság volt, hogy még a szűkebb ismeretségi köröm számára is úgy tűnhetett, teljesen rendben van az életem, és nagyszerű irányba haladok.

Arra alapoztam értékességemet, hogy milyen eredményeket érek el. Ez mindaddig rendben is van, amíg egymás után újabb és újabb, egyre nagyobb eredményeket tudunk felmutatni. Természetesen az életben hullámvölgyek is jelentkeznek, így amikor esetleg nem érjük el azokat az eredményeket, amiket szeretnénk, akkor meginog az ember önbecsülése (ami inkább csak egy felszínes önbizalom, hiszen a mélyről jövő önbecsülés egyáltalán nem függ az elért eredményeinktől).

Természetesen ne várj egy varázspirulát, amit ha beveszel, akkor minden a helyére kerül. Egy hosszabb folyamat, amíg egyáltalán felismeri az ember, hogy mi a probléma gyökere, és aztán azokat meg tudja oldani. Sok önvizsgálatot és kíméletlen őszinteséget kíván magunkkal szemben, ha valóban sziklaszilárd önértékelésre akarunk szert tenni. Természetesen nem állítom, hogy nálam minden egytől egyik a helyén van és nem jönnek fel komolyabb kihívások ezzel kapcsolatban, viszont úgy gondolom, hogy sok minden letisztázódott bennem, így ha elő is jön egy korábban mindennapos az önbecsülésemet megkérdőjelező helyzet, képes vagyok felismerni és hatékonyan kezelni, ezáltal másoknak is tudok benne segíteni.

Szerencsére a mai világban már szinte nincs olyan téma, amiről ne született volna legalább egy könyv, vagy ne lenne olyan ember, aki keresztülment már azon, amin mi éppen készülünk. Így egyértelműű volt számomra is, hogy igénybe veszem ezen eszközöket a fejlődési út meggyorsítása érdekében. Sok könyvet elolvastam a témával kapcsolatban, illetve egy coach barátom segítségét is igénybe vettem (és veszem a mai napig). Következzen tehát az a 3 könyv, ami ebben a témakörben talán a legtöbbet adta számomra, és adhatja számodra is.

Nincs Többé Jófiú! (Robert Glover)

Megfelelni vágyás, saját szükségletek háttérbe helyezése, önszabotálás, az ellenkező nemmel való nem kielégítő kapcsolat – néhány azok közül a jellemzőkből, amik az úgynevezett „Jófiú Szindrómában” „szenvedő” embereket jellemzi. (Nők is lehetnek „jófiúk”.) Nagyon sok ilyen minta rám is jellemző volt, amíg fel nem mertem ismerni magamban őket és el nem kezdtem dolgozni rajtuk. Nagyon sokáig tagadtam (főleg magam előtt), hogy bármelyik jellemző rám is igaz lenne, annak ellenére, hogy társkiadója vagyok a könyv magyar kiadásának, tehát volt alkalmam sokszor a kezembe venni.

A könyv abban segít, hogy megértsük, hogyan alakulnak ki bennünk ezek a hátráltató viselkedési minták, felismerjük, hogy nem a mi hibánk, ezáltal sokkal inkább elfogadóbban tudunk viszonyulni magunkhoz. Miután kellően őszinték voltunk magunkhoz, egy konkrét gyakorlatias cselekvési tervet kapunk arra vonatkozóan, hogyan írjuk át ezt a programot az elménkben, így a mindennapi életünk során is, mely által valóban azok lehetünk, akik vagyunk, mindenféle viselkedési álarc nélkül, így fényévekkel közelebb kerülünk annak az életnek a megteremtéshez, amire mélyen belül vágyunk.

Állj félre a saját utadból (Szabó Péter)

Szabó Péter első könyve az azonnal alkalmazható technikákon túl igazán lelkesítő, hiszen teljesen őszintén osztja meg személyes példáján keresztül az olvasóval, hogyan juthat el bárki, bárhonnan bárhova. Mindazon alapelvet leírja, amelyet ha konzisztensen alkalmazunk az életünkben, olyan emberré válunk, aki „félreállt a saját útjából”, teljesen rendben van az önértékelése és énképe, ezáltal képes haladni és elérni legnagyobb álmait. Volt szerencsém elvégezni a könyv címével azonos két napos tréningjét is, mely szintén sokat adott ahhoz, hogy valóban önmagam lehessek. Ha Péternek sikerült ezen időtálló alapelvek konzisztens és következetes alkalmazásával eljutni onnan, hogy az utcán élt és utálta saját magát, odáig, hogy ma Brian Tracy úgy nyilatkozik róla, hogy „Szabó Péter ma az egyik legjobb motivációs előadó a világon.”, akkor úgy gondolom, nem érdemes megkérdőjelezni a könyvben leírtak működőképességét.

Élj szívvel-lélekkel – 10 útjelző az önbecsüléshez (Brené Brown)

Brené Brown több mint ezer olyan személlyel készített interjút, akikről elmondható volt, hogy valóban szívvel-lélekkel élik életüket. Sok éven keresztül kutatta ezen emberek gondolkozásmódjában, személyiségében, viselkedésmódjában a közös vonásokat, és sikerült megállapítani néhány olyan kulcstényezőt, melyek nagymértékben befolyásolják, mennyire élvezzük az életünket, mennyire vagyunk boldogok és felszabadultak. Ezen jellemzőket osztja meg a könyvben. Továbbá foglalkozik az „elég vagyok” érzésének kérdéskörével, aminek az én esetemben is nagy szerepe volt, és úgy gondolom, hogy sokunknál előjön bizonyos helyzetekben, hogy nem vagyunk elég jók, elég alkalmasak, elég felkészültek, elegek… ezen képesek vagyunk változtatni, a könyv ehhez is segítséget nyújt.

 

Bízom benne, azáltal, hogy megosztottam Veled a tapasztalataimat, és valóban a legjobb könyveket kiválogattam, könnyebben és gyorsabban tudsz fejlődni az önbecsülésed helyes alapokra helyezésében és ezáltal növelésében. Nem könnyű feladat, viszont tulajdonképpen minden ebből indul ki, így szükségszerű, hogy nap mint nap foglalkozzunk vele.

 

Kérdezz bátran kommentben vagy a lentebb található email címemen!

Ha tetszett és kaptál belőle számodra is használható értéket, lájkold és oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

Borsos Bence

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Szellemi és Lelki Gazdagság