Illés Fanni 22 éves, úszó. Kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes. Szép eredményekkel zárt a pekingi és a londoni olimpián. Jelenleg a riói olimpiára készül. Megnyerte 2014-ben a Miss Colours International kerekesszékes szépségversenyt és jelölve lett a Glamour Women of the Year 2015 szavazáson.
Ha lemaradtál volna az Illés Fannival készített interjú második részéről, ITT elolvashatod.
Szerinted nőként és kerekesszékesként Magyarországon mennyire nehéz érvényesülni, esetleg vezetői pozícióba kerülni?
Majdhogynem lehetetlen. Boldog lehet az, akit felvesznek egy munkahelyre. Nagyon örülnék például, ha itthon a Marie Claire vagy az Elle magazin címlapján lenne egy kerekesszékes lány, vagy olyan, akinek mondjuk egy karja hiányzik. Igazából bármilyen fogyatékossága is van. Miért ne lehetne egy kerekesszékes műsorvezető a tévében?
2014-ben megnyerted a Miss Colours International szépségversenyt. Milyen érzés, hogy szépségkirálynő lettél?
Szépségkirálynő? Érdekes, akárhányszor kimondom, olyan mintha egy másik emberről beszélnék. Soha nem tartottam magam szépnek, és ezt most ennyi ellentétes vélemény után is nehéz elhinnem. Én igazán, amiért jelentkeztem erre a versenyre, az nem más, mint az érdekképviselet és az integráció elősegítése. Tudom, ez nem egy emberes munka, de úgy gondolom olyan lehetőségek nyílnak meg ezzel előttünk, amik kiindulópontjai lehetnek a pozitív változásnak. Azért előttünk, mert ez a korona nem csak az enyém, hanem minden rokié, akit képviselhetek. Ide tényleg összefogás kell, és mind a két irányból szemléletváltás. Szerintem az emberekben van a hiba, mindkét oldalon. Nem vagyunk egymáshoz közel hozva, így nehezen értünk szót. Ebben érzem a legnagyobb problémát, és ezen szeretnék elsősorban változtatni.
Továbbá óriási médiafigyelmet kapott ez a verseny, így lehetőségem nyílt mindenkinek – aki csak megkeresett egy-egy interjú kapcsán elmondani a véleményem a fogyatékkal élők és az akadálymentesítés terén.
Indulnál másik szépségversenyen?
Nem, én itt is csak azért indultam, mert ez egy nagy lehetőség volt, hogy képviseljem azt, amit eddig is képviseltem, és amit fogok! Bízom benne, hogy így több emberhez eljut az üzenetem.
Jelöltek a Glamour Women of the Year választásra, olyan neves sportolók között szerepel a neved, mint Gyarmati Panka, Jakabos Zsuzsanna, Kozák Danuta vagy Hosszú Katinka. Milyen érzés?
Fantasztikus és megtisztelő, hiszen olyan sportolónők mellett jelenik meg most a nevem, mint Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsanna, akikre magam is felnézek. Más kategóriákban versenyzünk, most mégis egy lapra kerültünk, és ez nagyon jó érzés. Ahogyan az is, hogy „Az év sportolónője” kategóriát uraljuk ezzel a sportággal, hiszen az öt jelöltből hárman úszók vagyunk.
Valamelyik jelöltet ismered személyesen?
Hosszú Katinkát és Jakabos Zsuzsát igen. Hosszú Katinka Vasasos, ő a klubtársam.
Arcodat adtad az UNIQA egyik pozitív szemléletet sugárzó reklámjához. Milyen érzés volt? Hány országban adták le ezt a reklámot?
Ez egy reklámkampány, amely a világ 19 országában jelen van. Többször elutasítottam a lehetőséget, de ők nem adták fel és addig erősködtek, amíg el nem vállaltam. Jól döntöttem. A szépségverseny döntője után egyből, az éjszaka kellős közepén indultunk útnak. Reggelre értünk oda, mondanom sem kell, meglehetősen ki voltunk merülve.
A film és színház világa mindig is közel állt hozzám, így tátott szájjal, nagy érdeklődéssel figyeltem mi zajlik körülöttem. Két napot voltunk ott, ami úgy nézett ki, hogy az első nap kaptam egy úgynevezett neoprén ruhát, ami a reklámban is látható. Nagyon egyedi lett, és büszkén mondhatom, hogy csak én tudom viselni. Kis lábaimra lett varrva, kizárólag nekem (mosolyog – a szerk.).
Másnap a jelenetek forgatása előtt ejtettük meg a kampányfotózást. A természetességre törekedtünk, aminek szívből örültem.
Utána ebédeltünk az egész stábbal, ami körülbelül 60 főből állt. Még viccelődtünk is Zolival, hogy Te jó ég, ők mind csak miattam vannak itt. Nem semmi érzés volt.
Találkozhattam végre a rendezővel is, aki egy hihetetlenül kedves ember. Elmondta mit vár tőlem, és a forgatási tervről is részletesen tájékoztatott. Tudod, nagyon féltem. Vajon jó leszek-e, sikerül-e teljesítenem azt, amit kérnek tőlem, na meg ugye a 4 fokos víz.
Hosszas várakozás után eljött a perc. Bele kellett ugranom abba az embertelenül hideg vízbe. Soha nem éreztem még ilyesmit azelőtt, annyira hideg volt, hogy egy pillanatra totálisan megmerevedtem. Megpróbáltam félretenni és a feladatomra koncentrálni. Annyi volt mindössze, hogy ússzak pár métert a stégig és másszak ki, vegyem le a szemüvegem, és nézzek, úgy ahogy szoktam egy edzés után, amikor elégedett vagyok magammal.
Egyszerűnek tűnik, de eleinte nem volt az. Zavarban voltam és szégyellős is, de hamar túlléptem ezen. Nagyjából nyolcszor kellett ezt a távot leúsznom, különféle szögekből.
Különleges érzés volt, mikor a rendező mondta, hogy „Action!”. Képzeld, hogy minden egyes jelenet felvétele között, amikor pihentem, mentősök álltak készenlétben, és öntötték be a ruhám alá a meleg vizet és forró teát itattak velem. Profi volt a szervezés, a stáb, egyszóval minden. Tökéletesen meg voltak velem elégedve, és az eredmény nekem is nagyon tetszett. Megérte bemenni abba a hideg vízbe (mosolyog – a szerk.).
A divat világában el tudnád magad képzelni? Esetleg egy divat magazin címlapján?
Csak akkor vállalnám, ha műláb nélkül vagy kerekesszékben lehetnék. Ugyanakkor nem vagyok az a fajta lány, aki szereti magát viszontlátni.
Többször szerepeltél a tévében. A herevasalós Berki Krisztiánnal átúsztad a Balatont, valamint szerepeltél vele az Édes Élet című sorozatban. Milyen embernek ismerted meg?
Sokat gondolkodtam azon, hogy írjak-e Krisztiánnak, végül megtettem, és egyáltalán nem bántam meg. A célom az volt, hogy a Berkivel közösen csináljunk valami olyat, amilyet még soha azelőtt. Nagyon megosztó személyiség, hiszen rengetegen szeretik és sokan utálják is. Pont ezért választottam őt, hiszen mi, fogyatékkal élők is megosztjuk az embereket. A másik ok, amiért neki írtam, az az, hogy nagyon szereti a kihívásokat, így én kihívtam egy versenyre. Szimpatikus volt az, ahogy bánt velem, pedig biztos voltam benne, ő is ugyanannyira izgul, mint én, ennek ellenére nem mutatta jelét. Teljes természetességgel viselkedett velem. Egyáltalán nem zavarta, hogy nincsenek lábaim, sőt, állandóan beszólt valami vicceset, és szinte ugyanúgy bánt velem mint a családom (mosolyog – a szerk.).
Mikor versenyeztünk a medencében, akkor mondtam neki, hogy én nem szeretnék semmilyen segédeszközt viselni, amivel gyorsabb lennék, tehát versenyezzünk azzal, amink van. Ő nem tud olyan jól úszni, mint én, viszont neki vannak lábai, egyszóval a verseny így volt fair. Úgy tekintett rám, mint ahogyan mindenkinek kéne a rokikra, teljes értékű emberként. A versenyben alul maradtam, amit nem bántam, hiszen így Krisztián ígéretet tett, ha ő nyer, akkor egy napig kipróbálja milyen is kerekesszékben ülni. A szavát tartotta, egy napig jött mellettem székkel, és folyamatosan faggatott a mindennapi életemről. Kíváncsi volt mindenre, hogy hogyan oldom meg az esetleges akadályokat, segítenek-e az emberek, hogyan viszonyulnak hozzám.
Soha nem felejtem el azt, amit a nap végén mondott nekem. „Tudod Fanni, az a baj az emberekkel, hogy elfelejtik, bármelyik pillanat alkalmas lehet arra, hogy ők is ilyen helyzetbe kerüljenek. Bárkinek születhet gyermeke így, vagy bárkivel történhet baleset.” Mit is mondhatnék, piszkosul igaza volt. Vannak, akik szánakozva néznek ránk, vannak akik elfordítják még a fejüket is, nehogy segítséget kérjünk, és vannak, akik ugyanolyanok mint a Berki. Nekik jár óriási köszönet, hiszen ők a kivételek. Hála a Jóistennek, belőlük is van bőven és milyen jó lenne, ha egyre többen és többen lennének (mosolyog – a szerk.).
A másik ígéretét is tartotta, amikor is átúszta velem a Balatont, vagy hogy is volt ez? Én úsztam át vele? Nem tudom már pontosan ki húzott kit, de a végére nagyon elfáradtunk. Senki nem hitt benne, de teljesítettük a távot, ami 5,2 km volt. Több mint három és fél órán át úsztunk, és beszélgettünk egymással. Azt mondta nekem a végén, hogy ha én nem vagyok ott mellette, akkor neki biztosan nem sikerül, ez nagyon jól esett. Elhittem, hogy képes rá, és bizonyította is. A barátság azóta is tart közöttünk.
Hogy miért csináltuk végig mindezt? Mi értelme volt a tévészerepléseknek? Az ok igen egyszerű. Kértem a segítségét abban, hogy legyen a partnerem valamiben, ami nekünk, fogyatékkal élőknek segíthet. Megmutattuk, hogy ugyanúgy lehet velünk viselkedni, mint bárkivel a világon. Azt is megmutattuk, hogy nyugodtan lehet segíteni egy rokin, ha éppen rászorul, hiszen a Berki sem félt nyitni felém, pedig sokan gondolják az ellenkezőjét róla.
Tudod, nem akartam szerepelni a tévében. Attól féltem, nevetség tárgya leszek, mindemellett az is bennem volt, hogy a műsort rengetegen nézik, ami jó reklám lehet nekünk, fogyatékkal élőknek. Bevállaltam és egyáltalán nem bántam meg. Motiválni szerettem volna ezzel az egésszel az olyan rokikat, akik otthon ülnek bezárkózva a négy fal között és nem mernek az utcára menni. Ha én mertem írni a Berkinek, és bevállaltam mindezt, akkor talán ők is lesznek annyira bátrak, hogy nyissanak a világ felé.
