A gazdagság csupán döntéseken múlik – ez tesz sikeressé és sikertelenné

Az ember ősidők óta arra törekszik, hogy kitörjön a szürke tömegből és jobban éljen, mint az őt körülvevő társai. Ha kicsit is kényelmetlennek érezzük az életkörülményeinket, próbálunk rajta változtatni, vagyis a sikeres emberek változtatnak rajta, a sikertelenek viszont csak sóvárognak a változás után.

A sikeres és a sikertelen emberek között megannyi különbség felfedezhető. Alapvető gondolatokban és nézetekben különböznek, stílusjegyeik jól felismerhetők. Ha kellően őszinték és kritikusak vagyunk magunkkal szemben, mi magunk is megállapíthatjuk, melyik csoportba tartozunk.

CÉLOK

A sikeres embert azt teszi sikeressé, hogy vannak céljai; hosszú távú és rövid távú céljai. Mindig pontosan tudja, hogy mi a fontos számára, mire vágyik és ezt milyen módon valósíthatja meg. A sikeres ember hisz magában, őszintén hiszi és tudja, hogy képes a céljai megvalósítására, ez a gondolat tölti ki a mindennapjait és ez a legfőbb iránymutató az életében.

Ezzel szemben a sikertelen emberek nem tűznek ki valódi célokat maguk elé, csupán sodródnak a mindennapok lassú vizével. Látszólag nekik megfelel a kényelmes élet, de önmaguk tudják a legjobban, hogy nem boldogok, viszont lustábbak annál, hogy a boldogságukért harcoljanak. A sikertelen emberek abban a tudatban ringatják magukat, hogy a siker pénz kérdése; azt gondolják, ha apucinak lett volna, ők is sikeresek lennének.

MEGOLDÁS

A sikeres ember odafigyel a részletekre a munkájában és a kommunikációjában is. Kapcsolatot ápol az ügyfeleivel és a leendő vásárlóival, figyeli és kiismeri őket, időközben az üzletkötés mesterévé válik. Nap mint nap dolgozik azon, hogy a tárgyalásai ne pillanatnyi benyomás alapján a tárgyalóasztalnál dőljenek el, hanem igyekszik előre bebiztosítani a sikert.

A sikertelen ember viszont az akadályokat keresi a megoldások helyett. A munkájában túl sok mindent hagy a véletlenre, közben gáncsoskodik és mindig a könnyebb utat keresi. Számára a kényelme fontosabb, mint az üzlet végkimenetele.

KOMMUNIKÁCIÓ

A sikeres ember tudatában van a kommunikáció fontosságának. Mielőtt megszólal, mérlegel. Minél nagyobb jelentőséggel bír a mondat, annál nagyobb körültekintéssel kommunikál. Ha van lehetősége, a mondandóját utánajárás és tájékozódás előzi meg. Ez a fajta viszonyulás jellemzi az üzleti kapcsolatait és a magánéletét is.

A sikertelen ember viszont előbb beszél, utána gondolkodik. A kimondott szót már nem lehet semmissé tenni, nem lehet törölni és nem lehet újrafogalmazni sem. Ilyenkor természetesen zavarba jön, ami csak ront a helyzeten. Ezeknek a meggondolatlan mondatoknak köszönhetően az üzleti életben nehezebben épít bizalmat és nehezebben fogadtatja el magát.

VISZONYULÁS

A sikeres ember életének egyik legfőbb leíró fogalma a beosztás; beosztja az idejét, beosztja a pénzét és beosztja a feladatait. Mindent eltervez, aminek köszönhetően hatékonyabb lehet és ami azt eredményezi számára, hogy az idejét optimálisan használhassa ki. A sikeres ember minden esetben tudatában van a lehetőségeinek, legyen szó anyagi kérdésekről vagy egészen másról. Ha nem engedhet meg magának egy vásárlást, képes nemet mondani.

A sikertelen ember viszont maga a pazarlás. Nem csak a pénzét szórja el felelőtlenül és céltalanul, hanem az idejét és az üzleti kapcsolatait is. Minél felelőtlenebbül viszonyul az üzleti partnereihez és a munkaadóihoz, annál kevesebb minőségi megbízásra számíthat. Ám a sikertelen embert ez nem zavarja különösebben, nem vesz tudomást a lefelé ívelő pályáról. Nem zavarja, hogy a veszteségei súlyosbodhatnak, ha nem változtat a viselkedésén és a hozzáállásán.

EMBERI KAPCSOLATOK

A sikeres emberek őszinték és érdeklődők az emberi kapcsolataikban. Meglátogatják a szüleiket, rokonaikat, testvéreiket és barátaikat, kapcsolatot ápolnak a számukra szimpatikus emberekkel és keresik a jó társaságot. A sikeresek szeretik az embereket.

A sikertelenek viszont elhanyagolják az emberi kapcsolataikat. Számukra csak azok a fontosak, akiktől remélhetnek valamit.

RUGALMASSÁG

A sikeres ember tudatában van annak, hogy a világ változik, fejlődik és átalakul, ezért nem engedi meg magának, hogy abbahagyja a tanulás folyamatát. Tudja, hogy tanulni a sírig kell, addig nincs megállás. Követi az új technológiákat, keresi az új módszereket és megoldásokat, ezeket pedig nagyszerűen alkalmazza. A szakmájában kivételes naprakészséget tud felmutatni.

A sikertelen ember ezzel szemben a saját komfortzónájának a közepén toporog. Nem hajlandó szakmai anyagok után kutatni, nem követi az újításokat, de legfőképpen nem hajlandó elmenni a továbbképzésre. A főnök utasítására persze eleget tesz egy ilyen meghívásnak, de ha el is megy, teljesen elzárkózik a megszerezhető információktól.

BEÁLLÍTOTTSÁG

A sikeres embereket a pozitív gondolkodás, önzetlenség jellemzi, mindig pozitív beállítottságúak. Hajlandók megérteni, hogy ahogyan élnek, az hatással van a környezetükre, a környezet pedig hatással van rájuk. Egyszerűbben szólva úgy szoktuk mondani; amit adnak, azt kapják vissza.

A sikertelen emberek mindig elvárnak valamit a „jóságukért”, ha segítettek másokon, ha nem. Számukra ismeretlen fogalom az önzetlenség, mindig valamiféle viszonzást várnak a legapróbb dolgokért is.

A sikeres és a sikertelen emberek jelleme, gondolkodásmódja és céljai között hatalmas különbségek látszanak. Minél inkább jellemzőek rájuk a bizonyos karakterisztikák, annál bizonyosabban haladnak a sikeresség felé vagy annál mélyebben süppednek a sikertelenség pocsolyájába.

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Szellemi és Lelki Gazdagság