Így tanulhatsz nyelveket hatékonyan!

Tegnapi cikkünkben szóba kerültek a nyelvtudással kapcsolatos elvárások. Azt állítottuk, hogy a munkaerőpiacon tényleges nyelvtudásra van szükség, a nyelvvizsga önmagában tudás nélkül semmit sem ér. Így hát ejtsünk szót arról is, milyen módszerekkel gyarapíthatjuk nyelvtudásunkat, illetve hogyan őrizhetjük meg a tudásszintünket!

Szokja a füled a nyelvet!

Amikor egy új nyelv tanulásába kezdünk, azt gondoljuk, ezt lehetetlenség megérteni. Ezért fontos, hogy már a nyelvtanulás kezdeti szakaszában szánjunk időt arra, hogy anyanyelvi szövegeket hallgassunk. Arra mindenképpen érdemes figyelni, hogy az adott hanganyag a köznyelvet képviselje.

A célnak szinte bármi megfelel; nézhetünk filmeket vagy rövid videókat, természetfilmeket vagy hallgathatunk hangoskönyvet… Hamarosan észrevesszük, hogy a fülünk és az agyunk kezdi megszokni az adott nyelvet, befogadóbbá válunk iránta, megérezzük a dinamizmusát, ritmusát, hanglejtéseit. Ez a módszer nem csak a tanulás kezdeti fázisában fontos, hanem később is, sőt akkor is, amikor már egészen jól beszéljük a nyelvet.

Azt fogjuk tapasztalni, hogy egyre többet értünk az adott szövegből, ezt pedig sikerélményként fogjuk fel. Nem kell ennél jobb motiváció a tanulás folytatásához.

Légy motivált!

Nincs sikeres nyelvtanulási folyamat motiváció nélkül. No igen, kivételt képezhet a kényszer, mikor egy idegen környezetben kell boldogulnunk, de Magyarországon magyar környezetben elsajátítani egy idegen nyelvet csak akkor lehet, ha kellő motivációval rendelkezünk a célunk iránt.

Ahhoz, hogy kellően motiváltak lehessünk, fel kell fedeznünk azokat az előnyöket, amelyeket egy idegen nyelv elsajátítása jelenthet számunkra. Képzeljük csak el, mennyi mindent megtehetnénk professzionális angol nyelvtudással! Nem csak a munkánkban és a oktatásban lehetünk sikeresebbek, hanem az emberi kapcsolatainkban és a magánéletünkben is. Ez pedig alighanem felbecsülhetetlen érték.

Új kapuk nyílnak előttünk, ha idegen nyelveket beszélünk. Megismerhetünk idegen kultúrákat, országokat, embereket oly módon, ahogyan szegényes nyelvtudással nem tehettük volna.

Ragadd meg az alkalmakat!

Hetente több órát töltünk semmittevéssel; amikor sorban állunk, várakozunk, utazunk, áztatjuk a lábunkat a meleg vízben… Ezeket a perceket hasznosan kihasználhatjuk, tanuljunk nyelveket! Hordjuk magunknál a kis nyelvkönyvünket vagy legyen kéznél néhány hanganyag. Egyszerűen csak a zenehallgatást kell lecserélnünk a nyelvtanulásra.

Beszélj magadban!

Amikor egy új kifejezéssel találkozunk, ne csak a jelentését próbáljuk megjegyezni, hanem helyezzük bele egy történetbe vagy egy koncepcióba! Beszéljünk róla, természetesen a tanult idegen nyelven. Foglaljuk különböző mondatokba, képzeljünk el egy szituációt, amikor épp beszélgetünk valakivel. Használjuk a kifejezést minél többször, így egészen bizonyosak lehetünk benne, hogy rögződni fog a fejünkben. Még jobb, ha a mondatokat hangosan ki is mondjuk.

Írj a barátaidnak!

A szókincs és a nyelvi gazdagság gyarapításának az egyik legjobb módja, ha rendszeresen levelezünk az adott nyelven a barátainkkal vagy más nyelvtanulókkal. Ilyen esetekben arra kell törekednünk, hogy a lehető leggazdagabb szókinccsel fogalmazzunk, amit ki tudunk hozni magunkból.

Különösen ajánlott ez a módszer olyan esetekben, amikor egy bizonyos tematika szókészletét sajátítottuk el. Ilyen esetekben a szavak könnyebben megjegyezhetők, ha a gyakorlatban is alkalmazzuk őket. Ha a bútorokról tanultunk, írjunk is a bútorokról a saját szavainkkal, illetve alkalmazzuk a lehető legtöbb új kifejezést!

A Youtube is a barátod!

A Youtube hihetetlen mennyiségű videót tartalmaz, amelyeket alkalmazhatjuk a nyelvtanulásban, sőt kifejezetten nyelvoktató videót is találhatók. Ha valamelyik ismert idegen nyelvet (angol, német, francia…) próbáljuk elsajátítani, az esetben több magyarok számára készített nyelvoktató anyagot is találhatunk. Ezek remek lehetőséget kínálnak a szókészlet gazdagítására, illetve a szövegértés fejlesztésére.

Érdemes feliratkozni a nyelvlecke csatornákra is, ahol mindig újabb nyelvoktató anyagok jelennek meg.

Szórakozz!

Keressünk olyan idegennyelvű anyagokat, amelyek viccesek, lekötnek vagy egyszerűen csak érdekelnek bennünket! Ha szeretjük a képregényeket, töltsünk le néhányat, ha a dalszövegekért rajongunk, essünk neki! Ha a tanulási folyamat közepette szórakozunk, több időt fogunk az adott nyelv tanulására fordítani.

Beszélj minél többet!

Használjunk ki minden alkalmat a beszélgetésre! Ha van kivel, akkor azért, ha nincs kivel, akkor azért. Beszélgessünk hangosan egymagunkban is! Ez igazából kicsit vicces, így a buszon ülve esetleg furcsán nézhetnek ránk az utastársaink. Ha ez zavar bennünket, akkor az ilyen jellegű gyakorlást korlátozzuk a négy fal közé!

Olvass meséket!

Különösen a tanulási fázis elején remek szolgálatot tesznek a gyerekek számára íródott mesék, amelyeknek egyszerűbb a nyelvezete. Talán a kiskacsás történetek nem lesznek túlságosan szórakoztatóak számunkra, viszont sokkal könnyebben feldolgozhatjuk és megérthetjük ezeket, mint Shakespeare műveit.

Minél kisebb szókinccsel rendelkezünk, annál fiatalabb korosztály számára íródott könyveket használjunk!

Feliratozd a filmeket!

Egész életünkben megszokhattuk, hogy mindig szinkronizált filmeket néztünk. A magyarok abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy ezt a fajta kényelmet megkaphatták, viszont most érdemes lemondanunk erről a kényelemről.

Több módszer létezik, amelyet alkalmazhatunk a nyelvtanulásban. Az egyik ilyen módszer az idegen nyelvű filmek magyar feliratozása. Ha kissé „rutinosabbak” vagyunk, az idegen nyelvű filmet idegen nyelvű feliratozása rendkívül hatékony módszer lehet. Ha pedig a családdal is kompromisszumot kell kötni, akkor a szinkronizált filmek idegen nyelű feliratozása lehet a jó megoldás.

Tanulj minden nap!

Az életünkben a rendszeresség a fő mozgatórugó, nincs ez másként a nyelvtanulással sem. Amikor egy idegen nyelvet próbálunk elsajátítani, a dinamikus fejlődéshez elengedhetetlenül szükséges a rendszeresség. Minden nap időt kell szánnunk a tanulásra.

Szerencsére ezt könnyebb kivitelezni, mint gondolnánk. Egy idő után már a napi rutin része lesz, mint a reggeli kávé vagy a fogmosás. A nyelvkönyvet ne tegyük a fiók mélyére, hanem hagyjuk az asztalon, legyen szem előtt, meg hát úgyis minden nap kézbe vesszük egy-két alkalommal…

Használjuk az adandó alkalmakat, a napi üres perceket, tanuljunk a buszon utazva vagy sorban állás közben. Minél inkább megtanuljuk kihasználni ezeket az alkalmakat, annál gyorsabban fejlődhetünk, annál gyorsabb eredményt érhetünk el és annál gazdagabb szókincsre tehetünk szert.

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Szellemi és Lelki Gazdagság