Vicces dolog összeszedni és listázni azokat a kis dolgokat, amiket nem tehetek meg csak azért, mert lányaim vannak.
Nemrég a McDonalds-ban jártunk, és megkérdeztek minket, hogy a Happy Meal menühöz fiús, vagy lányos játékot szeretnénk.
„Fiúsat” – válaszoltam. A pénztáros nagyon értetlen arccal nézett rám, nyilván mert mellettem állt két kis ember, hosszú hajjal, hosszú ruhában, és mégis a fiús játékot kértem. „Mindkettőjüknek” – tettem hozzá, hogy végre haladni tudjunk.
A fiús játék egy mókus volt szörfdeszkán – a lányaim ezt akarták. Nem tudom, mi tetszett nekik ezen, hiszen egy szörföző mókus annyira nem vonzó. A pénztárostól kapott zavart pillantás, amit a fiús játékok miatt kaptam, elgondolkodtatott. És ha gondolkodok, az ritkán lesz kevesebb 300 szónál.
Ezt követően, a következő pár hónapban a feleségem gyakran megkérdezte, hogy miért nem tervezünk a két lányon kívül is még gyereket. „Biztosan szeretnél egy fiút is” – volt az általános vélemény, amit ismerősöktől is hallottam.
„Nem, a lányaim tökéletesek. Mi meg is állunk itt, kettejüknél.”
Ezután párszor előfordult (nem naponta, de azért elég gyakran), hogy azt mondtam magamnak: „Össze kell írnom egy listát, hogy miket nem tudok megtenni, mert csak lányaim vannak. Hátha tényleg van valami, ami hiányzik.”
Íme a lista:
1. Pelenkázás közben lepisil a fiam.
2. Azt mondom: „Szia fiam, hogy aludtál?” – anélkül, hogy zavarba jönnék.
Elég jól halad a lista. Volt két nagyon erős példa, és arra gondoltam, hogy ha mégis lenne egy harmadik gyerek, egy fiú, az megváltoztatja az életemet. De aztán ez lett a listából, így nézett ki:
3. Focizni. EZT MEGTEHETEM.
4. Biliárdozni. MEGTEHETEM.
5. A kanapén ülve Pókembert rajzfilmeket nézni. ERRE MÁR NYOLCSZOR VOLT PÉLDA.
6. Kék ruhát viselni. A KÉK A KEDVENC SZÍNÜNK.
7. Boldogabbnak lenni, mint valaha is az életemben. EZ TÖRTÉNIK MOST.
8. A játékboltok fiús részében vásárolgatni. TITOKBAN EZT TESSZÜK.
9. Játszani játékautókkal. REPÜLŐKKEL IS SZOKTUNK!
10. Sörözni valakivel, akire a barátomként is tudok tekinteni. ALIG VÁROM.
Ebből a listából arra következtettem, hogy íme, valóban boldog vagyok az én két lányommal. Az első két dologról hajlandó vagyok lemondani, hogy a többiben részt vehessek velük.
Furcsa módon, esténként már játszottunk „fiús” játékokat. Úgy tűnt, a lányok hihetetlenül boldogok, mintha fogalmuk sem lenne róla, hogy a játékaik egy része nem is számukra készült.
Mintha — sokkoló, tudom! — nem érdekelte volna őket, hogy néhány felnőtt valamikor elhatározta, hogy az autók majd a fiúknak készülnek, a pónik meg a lányoknak.
Minden bizonnyal, a lazaságunk eredménye egy nap majd beérik. A lányok például majd farmert viselnek szoknya helyet nyilvános helyeken, mert a Tini Nindzsa Teknőcökkel játszottak. Vagy zavarba fognak hozni egy étteremben, mert az LCD-n sugárzott focimeccset fogják bámulni.
És persze, ugyanolyan boldogok lesznek, mint amilyennek ma is tűnnek emiatt.
