mot128

A sikereink alapja a remény megszületése

A remény teszi lehetővé számunkra, hogy a gondolatainkból és az erőfeszítéseinkből üzleti, vállalkozói vagy akár magánéleti siker szülessen. A remény hosszú utat jár be, míg valós eredményekké szilárdul, de mindannyian képesek vagyunk arra, hogy ezt véghezvigyük.

Mindennek megvan a maga ideje. A remény megszületik a fejünkben és vágyakat ébreszt bennünk. Ha kellő elhatározást mutatunk – azaz a remény valódi és kellően erős –, az esetben hitté válik. Ha nem engedjük, hogy ezen a ponton megtorpanjunk, a hitünk elszántsággá alakul, végül pedig tetté formálódik. A tettek pedig sikerre visznek bennünket, hiszen csakis a tett az, amitől a boldogulásunkat és a sikereinket várhatjuk.

Mindennek csupán egy aprócska gyújtószikrája a remény, mégsem becsülhetjük alá a jelentőségét. Minden kiindul valahonnan, még a világegyetem is visszavezethető az ősrobbanásra.

A kiindulási pont határozza meg a valódi célokat. A remény hatalmas ereje befolyásolja a vágyainkat, tetteinket, életünket. Minden egy alapvető érzésből indul ki, amely kiváltja az életünk formálásához szükséges ingereket.

A világ nagy dolgai mind reményből épültek fel. A megalkotóik először reményüket érezték, utána az állhatatos és fáradhatatlan munkának köszönhetően tettekké formálták, amelynek eredményeképpen olyan nagy dolgok születtek, mint a párizsi Eiffel-torony, az amerikai Nagy Északi Vasútvonat vagy a kínai Nagy Fal.

Mások példája arra tanít bennünket, hogy engedjük útjára a képzeletünket, hadd váljon reménnyé. Nem szabad félnünk a merész álmoktól, hiszen a merész álmok megvalósulása az igazi nagy tett. Mindenben bátornak kell lennünk, a reményeink tekintetében is, hiszen biztosak lehetünk benne, hogy elménk és szellemünk segítségével szinte mindenre képesek vagyunk.

A remény megszületésétől és megerősödésétől már csak egyetlen lépésre vagyunk attól, hogy hitté váljon. Ne hadakozzunk ellene, épp ellenkezőleg; fogadjuk el a hitünket, tűzzünk ki célokat, ezeket pedig vessük papírra vagy jegyezzük meg jól! A hitünk legyen mindig nálunk, ne engedjük elveszni és ne engedjük csorbulni az élét!

A hitünk fogja mutatni az irányt, nekünk csak hallani kell a hangját. Segítségével könnyebben és gyorsabban haladhatunk a sikeresség felé vezető úton. A következő lépés már a megvalósítás lesz, végre eljuthatunk a valódi célunkhoz.

Minél több figyelmünket irányítjuk a célra és a célhoz vezető útra, annál hatékonyabban lehetünk. Tudatos döntésekre van szükségünk; tudnunk kell, mely lépések könnyítik meg a dolgunkat és mely lépések jelentenek kerülőutat. Ha nem látnánk magunk előtt a célt, sokkal nehezebben találnánk el a helyes irányt, egyszerűen nem tudnánk, merre kell mennünk.

Végül pedig elmondható, hogy minden egyes álom beteljesülésének alapja maga a remény megszületése. Mindannyiunk sikertörténete így kezdődik, legyen szó vállalkozói karrierről, üzletkötésről, munkavállalásról. Mindannyian sikeresek szeretnénk lenne, akkor hát tegyük meg az első lépést és hagyjuk útjára kelni a reményt!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.