Szeretem magam! Szeretem magam! Szeretem magam!

Az emberi elménk kerékkötője a félelem. Magát a félelmet tehetjük felelőssé a boldogtalanságunkért. Ez az egyetlen dolog, ami megakadályoz bennünket a valódi céljaink elérésében. Meggátol bennünket abban, hogy megvalósítsuk mindazt, amire képesek lennénk. Kényszerít a megalkuvásra, általa a kevesebben is megelégszünk.

A félelem rányomja bélyegét az életünk minden területére, legyen szó emberi kapcsolatokról, szerelemről, anyagi vonzatú dolgokról, szabadidős tevékenységekről, szórakozásról.

Brian Tracy úgy fogalmaz, hogy a félelem egyetlen pozitívuma, hogy tanulás útján tettünk rá szert, ezáltal tanulással meg is szabadulhatunk tőle.

Ha a legvéresebb horrorfilmből előlépne a valaha látott legijesztőbb figura, alighanem mindannyian halálosan félnénk. Egy kisbaba viszont barátsággal fogadná a legijesztőbb szörnyszülöttet is. Ez az egyszerű példa jól mutatja, hogy minden félelmet az életünk során szívunk magunkba, egyfajta vérttel terhelve önmagunkat az évek során.

A mai ember hétköznapi félelmei az elutasításra és a kudarcra vonatkoznak. Ezeket kisgyermekként szívjuk magunkba, majd végigkísérik az egész életünket. Ezek a félelmek alakítják a cselekvéseinket és a személyiségünket, ezek határozzák meg a komfortzónánk határait. Ezek a határok jelentik az életünket meghatározó cselekedeteink határát is: megfelelünk egy elvárt minimumnak – ez a komfortzónánk alsó határa –, de nem vagyunk hajlandóak átlépni a felső határt és kockázatot vállalni a sikereink érdekében.

A félelmeinket magunk mögött kell hagynunk, ez a továbblépés alapfeltétele. Mindehhez meg kell tanulnunk szeretni magunkat, képesek kell legyünk az önbecsülésre. Brian Tracy azt írja, hogy a félelem különböző formái és az önbecsülés között fordított kapcsolat áll fenn. Ha egészséges önbecsüléssel rendelkezünk a személyiségünk iránt, akkor kevésbé tartunk a kudarcoktól.

Ezen az úton jutunk el arra a szintre, amikor képesek leszünk az önbecsülésünket a javunkra fordítani és kockázatot vállalni. Így juthatunk el azokhoz a dolgokhoz, amelyek meghozzák számunkra a sikert. Minél nagyobb önbecsüléssel vagyunk önmagunk iránt, annál bátrabban hagyhatjuk el a komfortzónánk határait.

Önmagunkat szeretni rendkívül fontos, anélkül nincs siker. Önbecsülés nélkül céljaink elérhetetlen távolságokban lebegnek.

Ne restelljük úgy indítani a napot, hogy sokszor elismételjük magunkban a mondatot: Szeretem magam! Hamarosan megtapasztaljuk,mennyivel magabiztosabbak és tettre készebbek lettünk.

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Szellemi és Lelki Gazdagság