Time menedzsment

Time menedzsment vagy önmenedzsment?

Az első nagyon divatos szó és veszélyes is.  Na, erre biztosan felkaptátok páran a fejeteket és ez is volt a cél. Mert ezerféle cikk, több száz oldal és nem kevés mobil applikáció hirdeti ezt az igét, hamisan.

Sokak szerint egyszerű a képlet. Tervezd meg a napodat felkeléstől lefekvésig és jobb lesz az életed. Sarkosan megfogalmazva, nagyon sokan ennyit képzelnek mögé. Persze nem ők tehetnek róla, mert ilyen minőségű és (sajnos) mélységű információkkal bombáznak minket.

Jó-e az, ha minden időnket tudatosan beosztjuk?

Nem. Ennek a megértéséhez kicsit bele kell mászni az emberi lélek működésébe, amelyről egy dolgot tudunk biztosan, hogy szabad. Lehetsz te bármilyen gazdag, szegény, szomorú, boldog, ugyanazok a jogok illetik meg a lelkedet. Az persze már más kérdés, hogy a jogokat mennyire használod ki, de az egy másik írás témája lesz.

A lélek imádja a szabadságot, akkor él igazán, ha szárnyalhat és lehetőleg az összes rabláncát levetheti magáról. Ez hogyan összeegyeztethető azzal, hogy sokan úgy tervezik meg az életüket, hogy ha 15 percnél tovább reggeliznek, már csúszik az egész napjuk? Sehogy. És ezek az emberek sokszor a csúszás miatt egész nap stresszesek és csak azt lesik, hogy hol tudnák a lemaradást behozni. Persze nagy tempóval haladnak, de ez hozza el az elégedettség érzését is? Sajnos nem, viszont erre az életmódra kapcsolatok, barátságok, nagyon fontos kötelékek és ami a legfontosabb, mi magunk mehetünk rá.

My freedom

Na, itt vész el a time menedzsment lényege, amely nem csak az, hogy sokkal hasznosabb dolgokkal töltsük az időnket, olyanokkal, amelyek előre visznek minket, hanem az is, hogy mindezt magasabb rezgésszámon és egyensúlyban tegyük. Ezt pedig nem lehet úgy, ha túl szigorúak vagyunk önmagunkkal. A lelkünk egyszerűen tiltakozni fog.

Ezért önmenedzsment és nem time menedzsment

Senkit sem arra bíztatok, hogy kezdjen el tervek, célok nélkül élni, vagy ne tervezze meg a napját, évét. Dehogynem, csak ismerjük fel a határainkat és legyünk rugalmasak. Ha valami nem működik, azon merjünk változtatni.

Mindig hagyjunk szabad mozgásteret magunknak, a lelkünknek. És itt a lényeg! Ezért nem működnek sokaknál megfelelően az oly népszerű technikák. Nem lehet az időgazdálkodásra sémát húzni, mert ami nekem kevés, az másnak sok, ami másnak sok, az nekem kevés. Mégis azt látom, hogy azok, akikben ott van a vágy a jobb életre, a fejlődésre, egyetlen egy „time menedzsment” sémát próbálnak ráhúzni az életükre és nem kényelmes ám 43-as lábbal 41-es cipőben járni.

Jobb esetben ilyenkor csak az idővel csúsznak el folyamatosan, rosszabb esetben állandó stresszben élik az életüket, mert azt látják, hogy még nem ott tartanak, ahol kéne. Mert mindig az adott keretekhez, kitűzött célokhoz hasonlítgatják magukat és ez végtelenül káros is lehet. Mert amíg a célt nem érik el, bosszankodnak, hogy miért nincsenek még ott. Amint elérték, azon stresszelnek, hogy de messze van még az újabb kitűzött cél.

Ami igazán fontos az életben

Az is előfordulhat, hogy szép lassan szem elől tévesztik a valóban igazi és fontos értékeket. Ki ne hallotta volna ezt a mondatot számtalanszor a barátjától, ismerősétől: „Bocs most nem érek rá összefutni, ezer dolgom van.” Pedig a pénz, a karrier, a sikeres vállalkozás egymagában nem tesz boldoggá. Meg is kell azt tölteni emberséggel, lélekkel.

Egy mondatban összefoglalva, aki nem vigyáz, az nagyon könnyen az időgazdálkodás rabjává válhat.

Hova vezet ez az út?

Nem tagadom, akik ezt a sémát követik, lehet, hogy előbb fogják elérni a kitűzött céljaikat, mert ez, ilyen szigorú, meghatározott és kegyetlen tempóval valóban lehetséges, de a végelszámolásnál érhetik őket meglepetések. Mert sosem a cél elérése teszi az embert boldoggá, ott maximum egy ideig hurrá hangulatba kerül. Az igazi boldogságot maga a megtett út okozza, akkor meg nem mindegy, hogy az picit hosszabb, vagy több időt igénylő?

Mert cserébe nagyon sokat kapunk. Magát az utazást is nagyon fogjuk élvezni és nem is készülünk ki a végére, amely egy újabb út előtt nem éppen hátrány. Mert célba sosem érünk, se én, se te, senki sem. Mindig úton vagyunk és maximum az állomásokon megpihenhetünk és hátratekinthetünk, hogy honnan hová jutottunk. De ott sem a célra, hanem a megtett kilométerekre fogunk emlékezni igazán jó szívvel. Már ha jól csináljuk.

Ahhoz, hogy minél többen jól csinálhassátok, a következő cikkben már a megoldásról is olvashattok, de úgy gondoltam, hogy egy sokak által félreértelmezett kérdéskör megérdemel egy komplett cikket bevezetés gyanánt.

Minden vélemény számít!