Mibe fektessem a pénzem 2015-ben?

Mibe fektessem a pénzem 2015-ben?

2015-ös befektetési tippekről nemrég publikáltam már két hasznos írást:

Most egy újabb poszt következik, két nemzetközi szakértő óva intését tolmácsolva.

Mibe fektessem a pénzem 2015-ben?

Egy kis kijózanítás: komolyabb pénzt csinálni 2015-ben nehezebb, mint 2014-ben volt. Igazából senki nem tudja, hogy mi fog jönni 2015-ben, a legtöbb befektető komolyan aggódik, hiszen 2014 nem volt virágzó év (bár akadtak üdítő pillanatok is).

A szerencse forgandó, ezért nem árt védekezni az elkerülhetetlen fordulatok ellen is. Íme, három befektetési tanács 2015-re, amely javíthatják az esélyt a magasabb hozam elérésére!

1. Ne bízz az olajban!

Az olajár folyamatos csökkenése, és a közeli fegyveres konfliktusok kitörése aránylag váratlanul történt.

Miközben a General Motors részvényesei 2014-ben 15%-ot buktak, addig az S&P 500 15%-os emelkedést ért el. (A diverzifikáció (akár 20-30 féle értékpapírba történő befektetés) éppen emiatt lesz jó választás 2015-re.)

Az olaj árának csökkenésére alapozni a befektetéseket kétélű fegyver:

  • Az árak csökkennek, a fogyasztók több pénzt költenek, jól járnak a légitársaságok, és így tovább…,
  • Ezzel szemben a főleg olajexportból élő országok bevétele megcsappan (lásd Oroszország megzuhanása, rubel romlása, ami ki tudja még, hová fajul).

Mindezek mellett is azt lehet mondani, hogy 2015-ben is alacsony marad az olajár, vagy éppen tovább zuhan.

Még Phil Verleger közgadász (rendszeresen publikál a Bloomberg-ben, a Chicagotribune-ben, Financial Times-ban) is tanácstalan:

„Nem tudhatod, mi fog történni az árutőzsdén.” A The Wall Street Journal-ban megjelent év végi nyilatkozatában úgy véli, hogy az olajár változást a piacok túlreagálják.

Mr. Verleger szerint az olajár 30-40 dolláros tartományba is leeshet, ez pedig „sokféle veszteséget” fog maga után vonni.

Ugyanakkor arra sincs garancia, hogy az olajár stabil marad: ha például súlyos ellátási zavarok keletkeznek a Közel-Keleten (pl. háború miatt), az olajárak egyből az egekbe emelkednek.

Lehet ugyan a tovább csökkenő árfolyamra alapozni, de a befektetés megtérülése csak a jószerencsén múlik. A szektor legtöbb befektetője most azzal jár jól, ha egyelőre nem csinál semmit.

2. Ne hagyd magadat átverni!

A decemberi hónap kellemetlen emléket jelent azok számára, akik Bernard Madoff több milliárd dolláros piramisjátékában megégették magukat 2008-ban (és a vagyonuk egy része is elfüstölt).

Bárki is keres meg egy jó befektetési lehetőséggel, alaposan nézd át a portfólióját, mivel az idők most a csalóknak kedveznek!

„Olyan időszakot élünk mostanság, amikor az emberek óvatlanabbak a tőzsdei befektetések kapcsán” – mondja Richard Riley,  a West Virginia Egyetem számviteli professzora és Csalásmegelőzés Intézet kutatási igazgatója. „A csalók téged is  megpróbálhatnak kihasználni.”

Riley azt ajánlja, hogy alaposan nézz utána annak, akire a pénzedet bízni szeretnéd, ellenőrizd például, hogy független brókerről vagy éppen egy komoly pénzügyi tanácsadóról van szó.

A csalás egyik biztos zászlaja lehet, ha a befektetésedre gyorsan nagy kamatokat ígérnek. Mivel egyetlen befektetés sem hoz mindig profitot, ezért ha a számlakimutatásokon folyamatos nyereséget prezentálnak, akkor is azonnal lépj le!

3. Maradj a járt úton

Végül egy rövid, ám annál hasznosabb tanács: a távoli országok egzotikus beruházásaitól óvakodj! Csak olyan befektetéseket válassz, amik hozamát folyamatosan ellenőrizni tudod, akár percről percre.

Kapcsolódó befektetési ötletek:

  1. Miért és hogyan érdemes befektetni? 3 befektetési tanács kezdőknek
  2. Ingatlan befektetés – jó, vagy rossz üzlet ma?
  3. Befektetési lehetőségek – mibe fektesd a pénzedet?
  4. Rövidtávú befektetés – mielőtt belevágsz, ezt fusd át

 

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

0 hozzászólás

  1. Nem rossz cikk, de a 2014-es verzió sokkal hasznosabb volt! Ez nekem kicsit összedobottnak tűnik! Nagyon szeretem az oldalatokat, de az utóbbi időben mintha egy kicsit szétszórtak lennétek, mert egy jó pár helyesírási hibát véltem felfedezni! Egy cikken belül többet is! Ettől még persze élvezetes a publikációk nagy része és nem is akarok szőrszálhasogató lenni, de mivel nekem is van oldalam azt vallom, hogy, ha a legjobb akarsz lenni törekedj a tökéletességre! 😉

    További sok sikert és hajrá! 🙂

    Tibi

    ui.: szerintem nem csak a magam nevében beszélek, de úgy gondolom az összes olvasó elbírná a napi többszöri frissítést is, pl. olyan ütemben mint amit az ünnepek alatt láthatunk!

  2. 🙂
    Szi aTibi!
    Köszi, hááát igen… igyekszem azért mindig valami hasznosat közzé tenni, akkor is ha az idő nem túl sok (ezért van benne elütés, meg ilyenek).
    Jó lenne napi több frissítés is, ehhez már próbálom az időt és a többi szükséges tényezőt megoldani, meglátjuk, mire sikerül jutni. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Anyagi Gazdagság