Ha valaki fiatal korában sok őrültséget csinált, azt legtöbbször elnézik neki. Más a helyzet, ha egyszerre még bárdolatlan fiatal és ezzel együtt vállalkozó: nehéz szétválasztani a két személyiséget. Sipos Zoltán fiatal szövegíró, aki a legtöbb emberrel dolgozó, így akár piacvezetőnek is nevezhető magyar szövegíró ügynökség, a Kreatív Kontroll Kft. ügyvezetője. Azt mondja, a cégvezetéssel nőtt föl. Interjú.
Mindig vállalkozó szerettél volna lenni?
Volt előttem ilyen példa, mivel édesapám mindig vállalkozóként dolgozott, gyakorlatilag az üzleti életben a hozzá hasonlókra szokták mondani, hogy minden volt már, csak akasztott ember nem. De láttam azt is, milyen nehézségekkel jár ez az életforma, és hogy időről időre meg kell újulni. Hiába van egy jó ötlet, nem lehet hátradőlni, és remélni, hogy évek múlva is majd ontja a pénzt. Neki is sokszor újra kellett kezdenie legelölről, és láttam, mennyi stresszel jár a jó munkatársak kiválasztása is.
Igazából nem volt előttem világos, hogyan tovább, mert eléggé alkalmatlan vagyok az alkalmazotti létre. Bár dolgoztam néhány évig másoknak, mindig önálló pozícióban, és inkább baráti viszony alakult ki a főnökeimmel, semmint szokásos főnök–beosztott kettős. De sokáig nem volt ötletem, hogy mit csináljak.
Akkor mégis hogyan alapítottad meg a cégedet?
Egy hírportál főszerkesztőjeként dolgoztam, és annak legálissá tételéhez szükség volt cégre. A Kreatív Kontroll Kft. gyakorlatilag azért jött létre, hogy legálisan, leadózva végezhessem a munkámat és a hírportál reklámügynöki cége lett volna. Azonban a portál finanszírozhatatlanná vált, és mivel nem voltak meg a megfelelő feltételek, én föladtam a harcot.
Ekkor láttam meg, hogy milyen drága a minőségi írásos tartalom. Újságíróként dolgozva azért nem mindig látja át az ember, hogy az ő munkájából hogyan lesz pénz, így fizetés, de szerkesztőként azért világossá vált előttem, hogy a szűk keresztmetszet mindig is a kreatív, értelmes és jó szerző, legalábbis ilyen téren. Több mint ötszáz újságíróit felvételiztettem, míg kialakult a húszfős szerkesztőségem, és nem akartam elveszíteni őket.
De erős motivációm pár hónapig nem volt: két helyen is dolgoztam, kevés munkám és felelősségem volt, de jól megéltem. 2011 végén kezdtem szervezni, hogy ne veszítsem el a jó újságíróimat, de ami először csak mellékes tevékenység akart lenni, az végül kőkemény főállássá változott: akkor karácsonykor, tehát éppen most két éve elveszítettem egymástól függetlenül mindkettő munkahelyemet. Lépni kellett, és ez elég erős motiváció volt ahhoz, hogy újságot kezdjünk írni, de másoknak.
Attól még, hogy valakinek nincs munkája, még nem lesz sikeres vállalkozó. Hogyan jutott eszedbe egyáltalán a szövegírás?
Így van, ahogyan a diplomától és önmagában a szorgalomtól sem lesz az, mert ez többszereplős dolog. Tudatosan kerestem mindig azokat a helyzeteket, mikor azzal foglalkozhatom, amelyhez talentumot kaptam. Nálam ez a kommunikáció, s tíz-egynéhány éves publikációt, írói múlttal egyértelműen az írásos formája. Az interneten nőttem föl, mindig írtam és a munkám miatt is újságírók vettek körül.
A lehetőség adott volt: szeretek és tudok írni és meg tudom állapítani, ki tud jól írni. Az első pont ez: megtalálni azt, amiben jók vagyunk, akarunk még benne fejlődni és úgy érezzük, sokáig, jó minőségben tudnánk csinálni. Nekem ez az írás.
A következő lépés, hogy ebből üzletet csináljunk. Az első időben komolyan foglalkoztatott, hogy kollégáim írási tehetségét nominalzálni vajon nem aprópénzre váltás-e? Mikor az általunk írt cikk más neve alatt szakmai anyagként jelenik meg, akkor valóban csak bölcsész segédmunkások vagyunk. Viszont közben valódi értéket teremtünk. Az értéket pedig szívesen megfizetik.
A legdrágább a jó minőségű anyagok létrehozása, mert komoly humán erőforrást igényel. Mi ezt szállítjuk, s mivel nagy mennyiségben dolgozunk, igen költséghatékonyak vagyunk. Ez az üzleti modell.
Hogyan indult el a vállalkozás? Gondolom nem állt rendelkezésre túl sok félretett tőke.
Gyakorlatilag szinte semmi. Kemény munkával indult: először ismerősi hálózaton keresztül hirdettem meg, hogy bérírást vállalok. Egy-két hónapig csak én dolgoztam. Januárban csak 22 000 forint volt a bevétel, februárban már 130 000. Aztán igen hamar magam mellé vettem néhány korábbi kollégámat, akik most is a szövegírói bázisomat alkotják. Ma már tizenketten dolgozunk rendszeresen.
Az első egymilliós árbevételt meghaladó hónap október volt. Mivel viszonylag kevés a költségünk, hiszen szolgáltatásról van szó, ez nekem nagyon szép eredmény volt alig tíz hónap alatt. Azóta ennek többszöröse is összejön, de állandóan nő az érdeklődés.
Mai napig így működik a cég: főleg ajánlások révén jönnek az új ügyfelek. A kezdeti költségszámításnál elnéztem a dolgokat, és nem sok maradt marketingre, de végül is így alakult jól. A kollégák állandóan motiváltak a jó munkavégzésre, mert jutalék révén többet keresnek, ha jobban és többet tudnak dolgozni, tehát nem lustulnak.
Van, amit másképpen csinálnál?
Persze, nagyon sok dolog. Teljesen tapasztalatlanul vágtam bele. Kiszámoltam, én mennyit szeretnék keresni óránként, ehhez próbáltam belőni az árainkat. De közben elképesztő mennyiségű céges költség rakódott a dologra: aki vezet vállalkozást, tudja. Az egy dolog, hogy a piaci árak alá lőttem, mert én eleve eltúlzottnak látom az oldalanként öt-hatezer forintos vagy még magasabb árakat, de az már-már piacrontás, amit én tettem. Nem szándékosan, csak tapasztalatlanságból. Később emelni pedig nem mindig egyszerű.
Ami fontos, az a valós piackutatás, az üzleti modell felállítása. Természetesen egy vállalkozáshoz nagyon sok szerencse is kell, de a feladatunk az, hogy a szerencsefaktor ellen küzdjünk: minél alaposabbak és kitartóbbak vagyunk, annál kevésbé vagyunk rászorulva a szerencsénkre. Mindig elő fog fordulni, hogy jól alakul valami, de erre nem építhetünk. Keményen kell dolgozni, különösen az elején, akkor tényleg előfordulhat, hogy mindent bele kell tenni.
Jó, ha van olyan, akire támaszkodhatunk. Nagyon sok butaságtól, fölösleges kiadástól és elmaradt haszontól megkímélhettem volna magam. Viszont így a saját bőrömön tapasztaltam meg, mit várnak a vevők. Egy apró példa: nem szerettem telefonálni, az alacsony árak miatt pedig a személyes találkozók nem fértek bele.
Elképesztő mennyiségű megrendelést vesztettem el így, mert sokan inkább jóval többet fizettek másnak, csak személyesen is találkozzanak a szerzővel. Ez nem csoda, hiszen bizalmi alapú a kapcsolat, mert kreatív munkát végzünk. Erre idővel jöttem rá, pedig ha átgondolom előre a dolgokat, rájövök, hogy a rossz beidegződéseim kezelhetők, és sokkal korábban nyitunk a vevői igények felé.
Mi az, ami a hétköznapokban motivál az előre haladáshoz? Mi ad erőt a hétköznapokban?
A személyes hitvilágomat, értékrendszeremet igyekszem mindennap a szemem előtt tartani. A munkámban is így van: őszintén gondolom, hogy a vagyon nem lehet cél, mert mindig híja lesz. A biztonság, a szerető közeg rendkívül fontos, ha pedig megvan, újabb és újabb célokat lehet kitűzni. Ezek nem mindig anyagilag megtérülő célok: ha éppen egy olyan dolog jut eszembe, ami szerintem értéket képvisel, de nem a legjobb pénzügyi vállalkozás, ha megtehetem, mégis belevágok.
Ugyanúgy igyekszem működőképessé tenni, ahogyan a vállalkozásaimat, ugyanúgy dolgozom rajtuk, mintha pénzteremtő lenne, de talán csak megkönnyíti mások életét vagy művészeti értéket teremt. Ez is érték. Engem az értékteremtés inspirál. Akkor hajtom le a fejem az alkonnyal kicsit elégedetlenül, ha aznap úgy érzem, nem tettem semmi olyat, ami értékes lehet másoknak is. Ezt teljesen komolyan mondom.
Szerinted Magyarországon könnyű vállalkozni?
Vállalkozni sosem könnyű, mert abban az önálló felelősségvállalás és a kockázatkészség mindenütt jelen van. Itthon eleve nem kitűnő a felelősség kultúrája, sokan nem szívesen vállalnak felelősséget az életükért, és ha ilyen miliőből jövünk, nehéz változtatni. Biztosan nem könnyű Magyarországon a dolgunk, például alkalmazni valakit nagyon nehéz a sok járulék miatt. Viszont ezt a terhet a vetélytársainknak is viselniük kell. Az esélyek azonosak, nem ez fog dönteni, hanem a talpraesettséged és a kitartásod.
Mondják, hogy azért fontos, honnan van az első milliód… Nekem munkából, ebből a munkából. Napi tizenkét óránál is többet dolgoztam, hétvégente is, de a rendszer fölállt, működőképes. Érkeznek az új partnerek, és bővül a csapat, tehát a szekeret sikerült egyedül belökni, de ma már könnyű vezetni, mert sokan beállíak segíteni. Ezt pénzzel nem lehetett volna megoldani. A pénz csak azok szerint az egyetlen megoldás, akiknek nincs.
Rendszerint a kényszerhelyzet jó eredményeket szül. Ha teli lettem volna pénzzel, talán egyből alkalmazottakkal, meg nagy irodával indítok, és fél év múlva tönkremegyek. Rá voltam szorulva, hogy dolgozzam, optimalizáljak, figyeljek a trendekre és az apróságokra is. A pénz következménye a munkánknak, de nem oka, ha szeretünk dolgozni. Számomra ez a vállalkozói lét: hogy közvetlenül felelős vagyok magamért és másokért.
Ha sokat dolgozom, az megtérül, de már nem pénzben gondolkodom, hanem időben. Hogy mennyi időm van magamra és a családomra és a távlatokra. Nem a tej ára érdekel, hanem hogy milyen körülmények között élhetem le az életem a családommal. Ezért igazán megéri dolgozni.
