Hogyan lehet sokkal sikeresebb a cégem? Egyszerűen átlátható esettanulmány

Hogyan lehet sokkal sikeresebb a cégem? Egyszerűen átlátható esettanulmány

Egy jó cégnél is felbukkanhatnak rejtőzködő problémák a teljesítményértékelés bevezetésével egyetemben. Fény derül arra, hogy a munkatársak egy része nem eléggé jó vagy nem eléggé ösztönzött, ilyen esetekben váratlanul a produktivitás is leeshet. Mit lehet ilyenkor tenni?

Nézzünk meg példának egy jó céget, céltudatos, fejlődő irányítókkal, akik még kiválóbb teljesítmény elérésére vágynak.

Átvizsgálás

Elkezdik a cég átvizsgálását, felmérik a munkatársak eredményeit, hozzáértését, hozzáállását, tanulmányozzák a céges előállítói folyamatokat, aktualizálják a szervezeti rendet, elkezdik a teljesítményértékelést, és a teljesítményen alapuló kifizetési struktúrát. Ekkor valami változásnak indul. Az emberek mintha átalakulnának, a team egyre inkább egy tökéletesen szervezett hangyabolyhoz kezd hasonlóvá válni.

Vajon mi ment végbe itt?

Az eddig megszokott kényelmes megközelítés, „jól vagyunk, ahogy vagyunk” viselkedés megváltozott. A vezetők elkezdték felmérni, majd kamatoztatni az úgynevezett „szellemi tőkét”, az emberi erőforrást.

Hogyan lehet sokkal sikeresebb a cégem? Egyszerűen átlátható esettanulmány

Az új tengely

A szakmai hozzáértés mellett egy másik tengelyt is felállítottak, amelyről az akaratot, a motiváltságot, a hajlandóságot lehet kiolvasni. Ebből a mátrixból olvasható ki egy-egy kolléga munkálkodásának eredménye a cég sikerei szempontjából.

A mátrix értékmérőként viselkedve négy (eddig nem látható) fő csoportot mutat meg, vagyis négyféle alap munkatársi profil figyelhető meg a cégekben, persze jó néhány átmeneti szín mellett.

Ezek az alaposztályok áttekintést adnak azokról a mérföldkövekről, amelyek mentén haladva nem kerül tévútra egy olyan vezető sem, aki nem rendelkezik magas fokú ismeretanyaggal személyzetkezelésből.

A munkatársak 4 típusa

1. Precíz, kompetens munkatársak

Az első osztály ismérve: precíz és aprólékos szakmai ismeret, jártasság, kompetens munkavégzés. Statisztikái az egekben vannak. Célja világos, egyértelmű és saját indítékai a cég céljaival egy tendencia felé haladnak. Kiváló csapattag, akivel örömmel és nehézségek nélkül dolgozik együtt a vezető és a munkatársai, tehát „pipajelet” biggyeszthetünk a neve mellé.

2. Igyekvő, nyílt, de alulteljesítő munkatársak

A második kategória jellemzője: buzgó, nyílt szándékú, a cég törekvéseivel egyetértő, kellően ösztönzött kolléga, aki viszont nem a tőle elvárható eredménnyel rukkol elő, sem mennyiségét, sem minőségét tekintve. Hogy lehetséges ez?

Azért, mert:

  • nem eléggé szakképzett, és/vagy
  • nincs kellő gyakorlata, és/vagy
  • nincs elég tapasztalata, és/vagy
  • nem sikerült megértenie pontosan valamit,

vagyis nem hozzáértő.

Nem azt nyújtja, amit kellene. Természetesen problémát okoz, hiszen a statisztikái az alsó tartományokban evickélnek. A hozzáállása alapján a neve mellé egy táblázatban alapvetően ő is jó minősítést érdemelne, de így mégsem!

Mi a megoldás?

Az oktatás, a képzés, a sok gyakoroltatás, ki kell találni neki egy taníttatási menetrendet, be kell mellé osztani egy régebbi munkatársat, és így ellesheti a szakmai trükköket, akitől folyamatos ellenőrzést kaphat, vagy éppen helyesbítést, ha szükség van rá.

3. Jól teljesítő, de összeférhetetlen munkatársak

A harmadik kategória épp az előző ellentéte. Statisztikái magasba ívelőek, eredményekkel teli, hozzáértő szakértő. Dolgozni vele viszont nem egy gyönyörűség, olykor nagyon gorombán viselkedik, nem becsüli meg társai elvégzett munkáját, egyfolytában csak kritizál, mindenkihez van egy rossz szava.

Nem viselkedik csapattagként, és nem is az. Az összes kreatív ötletet hamvában eloltja, vagy nyugtalankodásával, vagy azért mert nem tartja helyesnek, de saját maga elképzelésekkel nem áll elő.

Nem hajtja előre cég kocsiját viselkedésével, hanem akadályt görget a céges sikerek elérése elé. Hangulatrontó, magatartása alapján csak a legörbülő szájú figurát nyerheti csak el.

Mi a megoldás?

Ilyenkor egészen más vezetői eszközöket használunk. Át kell alakítani a hajlandóságát, meg kell változtatni a céljait! Ki kell deríteni, mi motiválja, fel kell tárni az egyéni céljait, majd össze kell hangolni a cég célkitűzéseivel. A vezető tennivalója, hogy megkeresse azokat az eszközöket, amelyekkel ezen az állapoton túllendíti és felfrissíti a dolgozót.

4. Rosszul teljesítő, összeférhetetlen munkatársak

Nem kompetens, szakmai hozzáértése változó eredményt mutat. Magatartása durva, a többieket folyamatosan uszíthatja is, gyűlöletet, negatív szándékot érezhetünk nála.

Mi a megoldás?

El kell bocsátani a cégtől, hogy ne árthasson többet…

Visszakanyarodva a kiindulóponthoz, azt vehettük észre a példa cégnél, hogy az újítások láthatóvá tették ezeket a fenti csoportokat. Az átstrukturálások, a teljesítményértékelések az eddig eltusolt nem elvégzett feladatokat, a rejtőzködő „egyet nem értéseket” a felszínre juttatták.

A 4. csoportba tartozó emberek nekifogtak uszító munkájuknak és a cég kikelt önmagából. Ebédlői pletykák, rossz hírek indultak el, alig foglalkozott valaki a munkával, romlott az általános hangulat. Hamar tenni kellett valamit.

  1. Először a 4. csoportba tartozó emberektől búcsúztak el,
  2. majd beszélgetést kezdeményeztek a 3. kategóriával, motivációikat tisztázták, összefésülték a céges célokkal,
  3. ez után elkezdték jobban tanítani a 2. kategóriát,
  4. és elismerték az 1-es csoportokhoz tartozó dolgozókat…

… és 2-3 hónap alatt kitisztult a helyzet.

Néhány embert elbocsátottak, voltak, akik maguk mondtak fel. Kár érte a céget, mert ügyes emberek is elhagyták, de ennek ellenére is szuper colt a döntés. Aki a cégnél maradt, arra ezen túl már lehetett 100%-ban lehet számítani,és hamarosan egy új, felszabadult, kreatív ötletekkel teli csapat áll a vezetők mögött.

Végül egy idézet mindenkinek

„Olyan állásra jelentkezz, amit tényleg szeretsz. Meg lennél lepve, ha tudnád, milyen könnyű fölkelni az ágyból reggel, ha aznap olyasvalamit fogsz csinálni, amitől nem akarsz leugrani az emeletes busz felső emeletéről.” Cecelia Ahern

Ha pedig hasznos volt a cikk, oszd meg másokkal is – nyomj  egy lájkot!

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Anyagi Gazdagság