Mentálisan erős emberek: 12 dolog amit elkerülnek!

Richard Branson
Richard Branson

Számos olyan cikk szól vállalkozóknak, ami azt ecseteli, hogy a mentális erő mennyire fontos: legyenek kitartóak, optimisták, megállíthatatlanok, viszont az írások nem részletezik azt, hogy ezt ez erőt hogyan lehet megteremteni.

A mentális, szellemi képességek nem csak attól függenek, amit egy ember gyakorol, hanem attól is, amit szándékosan elkerül. Az alábbi cikk (a Forbes nyomán) éppen ezért pontosan arról szól, hogy MIKET KERÜLJ EL  annak érdekében, hogy mindig erős maradj szellemileg, lelkileg is.

A mentálisan erős emberek…

1. Soha nem sajnáltatják magukat

A top menedzsereket, sztár vállalkozókat soha nem látod, hogy sajnáltatnák magukat. Ők azok, akik megtanulták, hogy felelősséget vállaljanak tetteikért és az eredményeikért, és tudják, hogy gyakran az élet sem igazságos. Képesek kilábalni a nehéz helyzetekből, és hálásak a tanulságokért.

Ha kiderül, hogy valami nem sikerült elsőre, legfeljebb ilyeneket hallasz a szájukból: „Nem gond, megoldjuk!” … „Na, majd legközelebb sikerül!”

2. Nem félnek a változástól

A mentálisan erős emberek elfogadják a változásokat, és szívesen állnak a kihívások elé. A legnagyobb „félelemük”-et nem a változás jelenti, hanem az egyhangúság, és hogy elbizakodottakká válnak. A változások azonban éltetik őket, mert mindig képesek maguknak bebizonyítani, hogy még mindig ők a legjobbak.

Richard Branson
Őt is nagyon szeretjük: Richard Branson

3. Nem panaszkodnak a körülményekre

A sikeres, mentálisan erős emberek nem panaszkodnak a rossz közlekedésre, elveszett poggyászra, vagy a többi emberre, mert felismerik, hogy ezekre a tényezőkre általában nincs ráhatásuk. A rossz helyzeteket felismerik, ahogyan azt is, hogy a megoldást mindig a saját válaszuk és a hozzáállásuk jelenti, és persze kihasználnak minden lehetőséget a megoldásra.

5. Nem aggódnak más emberek véleménye miatt

… sőt, őket sem hallod, hogy másokról rossz véleményt mondanának. A mentálisan erős ember arra törekszik, hogy kedves, udvarias, határozott, és tisztességes legyen, örömet okozzon másoknak, de ha kell, nem fél kiállni magáért.

Így lesznek ők végül azok, akik stresszes helyzetben is képesek megmutatni másoknak a helyes utat.

6. Nem félnek kockázatot vállalni

A mentálisan erős ember hajlandó kockázatokat mérlegelni, és vállalni: ez persze teljesen mást jelent, mint hanyatt-homlok fejest ugrani valamibe, vagy éppen ostoba kockázatokat vállalni.

De a mentális erő segít abban, hogy az egyén képes legyen alaposan mérlegelni a kockázatokat és előnyöket, teljes mértékben értékelni a lehetséges hátulütőket, és még a legrosszabb forgatókönyvet is végiggondolni, mielőtt intézkedést hozna.

7. Nem ragadnak le a múltban

A mentális erő nem a semmiből jön, hanem a múltban megtanultakból, a megtapasztalásokból, kihívásokból származik, de a mentálisan erős ember képes legyőzni a korábbi csalódások hátráltató emlékképeit, és nem ragad le a fantáziálásban. Ez az, ami a legtöbb energiát adja a mindennapokban és megteremti az optimális jelent és jövőt!

8.  Nem követik el ugyanazokat a hibákat újra és újra

Ugye ismered az őrület definícióját?

„Az őrület definíciója, ha ugyanazt a dolgot újra és újra megtesszük, de mindig eltérő eredményt várunk.” /Albert Einstein/

Ez az, amikor ugyanazon tetteket hajtjuk végre újra és újra, miközben reméljük, hogy ezúttal más és jobb eredmény fog születni, mint amit korábban tapasztaltunk. A mentálisan erős ember teljes felelősséget vállal múltbeli viselkedéséért és hajlandó tanulni a hibákból.

A kutatások azt mutatják , hogy a pontos önreflexió és önismeret az egyik legnagyobb erőssége a látványosan sikeres vezetőknek és vállalkozóknak.

9. Nem veszik zokon mások sikerét

Az igazán erős jellemmel rendelkező személyek valódi örömet és izgalmat éreznek mások sikerei miatt is. Nem féltékenykednek vagy sértődnek meg, amikor mások nagyobb sikert érnek el ugyanakkora teljesítmény mellett. Nem csüggednek el, hanem kétszer akkor erővel küzdenek a siker érdekében, mint mások.

10. Nem adják fel egy kudarc után

Minden kudarc egy újabb esélyt ad arra, hogy  a jövőbeni változtatás javulást hozzon.

Még a legnagyobb vállalkozók is hajlandók elismerni, hogy a korai erőfeszítéseik sok kudarcot hoztak számukra. A mentálisan erős emberek hajlandóak arra, hogy újra és újra elinduljanak a siker felé vezető úton, mindaddig, amíg a kudarcok során megtapasztalt dolgokat le nem győzik, és közelebb nem kerülnek a végső céljukhoz.

11. Nem félnek az egyedülléttől

A mentálisan erős emberek élvezik, sőt kincsnek tartják azt az időt, amit egyedül tölthetnek el. A nyugalmat, a csendet arra használják fel, hogy feltöltődjenek, és még produktívabbakká váljanak. Ez nem azt jelenti, hogy nem boldogok másokkal, viszont szívesen vannak egyedül is.

12. Nem várnak azonnali eredményt

Legyen szó akár egy edzés tervről, táplálkozási módszerről, vagy induló vállalkozásról, mentálisan erős emberek hosszú távra rendezkednek be. Ők jól tudják, hogy az azonnali eredmények ritkán jönnek. Ők azok, akik az eredményeket a siker felé vezető úton apránként mérik, és meg is ünnepelik minden mérföldkőnél. Megértik, hogy a valódi változás időbe telik.

4. Nem siklanak el az apró részletek felett 

Feltűnt neked, hogy a listában a 3-as után az 5-ös pont jött, és kimaradt a 4-es? Fontos tanulság: a mentálisan erős emberek számára az az apró részletek is fontossággal bírnak, mert a siker titkát sokszor pont egy apró hiányosság felismerése mutatja meg. 

Neked van elég lelki erőd? Elég erős vagy mentálisan?

Vannak olyan elemek a listán,  ahol még fejlődnöd kellene? Akkor most azonnal mondd ezt: „Szeretném megerősíteni a saját képességeimet is ezeken a területeken, és már ma elkezdem.” És valóban kezdd is el… Ugye, hogy máris jobban érzed magadat?
(A cikk a Forbes.com „Mentally Strong People: The 13 Things They Avoid” cikke nyomán készült.)

A cikket pedig ha hasznosnak találod, oszd meg másokkal is, nyomj egy lájkot!

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

0 hozzászólás

    • 4. Nem sikkadnak el a részletek felett

      Feltűnt neked, hogy a listában a 3-as után az 5-ös pont jött, és kimaradt a 4-es? Fontos tanulság: a mentálisan erős emberek számára az az apró részletek is fontossággal bírnak, mert a siker titkát sokszor pont egy apró hiányosság felismerése mutatja meg.

  1. Sokszor ami panaszkodásnak hat, az nem az. A gondok megosztása például közösségi célok esetében egy összefogást hozhat létre. Írjuk csak oda, hogy a mentálisan erős ember MER SEGÍTSÉGET IS KÉRNI és ez nem panaszkodás. Ezt a tanítást sokan félreértik. Még tudnék néhány dolgot, ami a köztudatban
    másképp jön le. Ilyen pl. a „pozitív gondolkodás”

  2. Egy nagyon fontos jellemzőt talán azért kihagyott a cikk írója, mert ahol sok pozitívum van ott bizony negatívum is található …
    A mentálisan erős emberek legnagyobb része genetikailag egy jól analizálható és sajnos nem túl jól tolerálható, kevésbé ismert betegségben szenvednek, amit saját maguk sem tudnak…Ez pedig orvosilag úgy hívják „érzelmi analfabetizmus…

  3. Nagyon örülök, hogy elolvashattam! Bár elismerem én sem vettem észre a „4”hiányát, csak annyit, hogy valami hiányzik!! Éppen ma ugrottunk össze a szerelmemmel! Nem tudom mi lesz? Már harmadik éves csodában élünk!!!!!!! Sajnos mindketten karcoló jellemek vagyunk,de egymásra eddig nagyon vigyáztunk!!! Ha összeveszünk végleg, biztos, hogy nagyon nehéz lesz hasonlót találni!!!!ZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZ

  4. Az elmúlt években számtalan „gazdag” és „sikeres” emberrel volt szerencsém találkozni, beszélgetni, interjút készíteni az életükről, meghallgattam a történetüket, itthon, az USA-ban, Dél-Afrikában, Angliában stb. A „námber ván” (N1) közös nevező, amit találtam, hogy a „mentális erő” (szerintem ez egy magyartalan kifejezés, inkább lelkierőnek hívnám…) forrása az az elhatározás, hogy MINDEN ÁRON el akarják érni a sikert. Ha ez az egy „megvan” egy emberben, ha rendelkezik ilyen „erővel”, ilyen szándékkal, akkor minden más automatikusan a helyére kerül. ez a lényeg, hogy „minden áron”… Aki valaha elkezdett dolgozni a sikeren (mert nyilván ez a második, ami szükséges…), és valahol feladta, az azt jelenti, hogy elérkezett egy olyan válaszúthoz, ahol azt mondta magában: „Na, ilyen áron nem kell a siker…” és ott volt a történet(e) vége. Szerintem. 🙂

    a többit majd itt: milliomos.hu

    (u.i: Józsa doktort üdvözlöm, ha a „Glóriás” Józsa doktorról van szó…)

    • A mindenáron már önmagában is akkora görcsöt okoz, h megakadályozza a sikert.
      Igen, hajlandók megfizetni a siker árát az erős emberek, hajlandók sokat is adni érte, de pont, h nem mmindent. nem adja fel az elveit csak úgy, pont ebben áll az erőssége az erős, sikeres embereknek.
      Lásd Az ötödik pecsét, ahogy sikeresen menti az embereket.

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Anyagi Gazdagság