Sikeres startup titka: akkor vonzod a befektetőket, ha nincs is szükséged pénzre

Biz Stone: a kreativitás a kényszer szülőanyja

Az Insider Blog szavazásán Szabó Balázst választották 2013 legnépszerűbb startup személyiségének. Szabó Balázs 2008-ban a Corvinus Egyetem hallgatójaként alapította az első vállalkozását. Ebből a helyzetből építkezett fel végül odáig, hogy ma már ő ad tanácsot kezdő vállalkozásoknak, befektetőknek, és abban segít, hogy egymásra találjanak a piaci szereplők. Az ő gondolataiból szemezgettünk!

Az startup leglátványosabb eleme maga az ötlet, gondolnák mi, de Szabó Balázs szerint inkább a vízión van a hangsúly. A vízióért dolgozik az ötletgazda és csapata, úgy, hogy akár az is előfordulhat, hogy nem kapnak érte semmit.

Nálunk, Magyarországon sokkal könnyebb olyan szakembereket találni, akik némi tulajdonrészért cserébe szívvel-lélekkel azon dolgoznak, hogy a közösen vizionált célt elérjék, annak ellenére, hogy csak a későbbi sikerekben hisznek, azonnali eredményük még kézzel nem fogható.

Biz Stone: a kreativitás a kényszer szülőanyja

Befektetés szempontjából az ilyen vállalkozások a kelendőek: egy befektető ha azt látja, hogy a kis csapat addig dolgozik, amíg el nem éri a célját, akkor ő is szívesen száll be egy motivált, szenvedélyes csapatba. Persze nem minden esetben kell a pénz a vállalkozásnak, ők inkább a vevőket akarják megtalálni – ez nagyon imponál a befektetői csoportoknak.

A startup cégek szakítanak azzal a hagyományos megközelítéssel, mely szerint akkor kezdünk el foglalkozni valamivel, ha lesz hozzá tőke. A startup cégek dinamikusan fejlődő vállalkozások, ahol elsősorban saját tőkéből, saját ötletük megvalósulásáért dolgoznak, és a közös cél érdekében megtesznek mindent >>> ezért sikerre vannak ítélve.

Egy projekt elgondolása és bemutatása ma már nem okozhat gondot, hiszen rengeteg startup verseny van meghirdetve. Az startup rendezvényeken nem csak a ötletgazdák jelennek meg, hanem a potenciális befektetők is. Tehát a kiugrási lehetőség adott.

Ha egy projekt kellő mértékben megérett arra, hogy továbbfejlődhessen, akkor a tőke is áramolni fog a cégbe.

Azok a startup cégek, melyek csak hobbiként szolgálnak nem valódi startup-ok. Valódi innováció esetén előbb-utóbb el kell jutni arra a pontra, hogy az ötletgazdának döntenie kell: vagy az ötletének él a továbbiakba, vagy kiszáll belőle.

Az Első

Szia! Attila vagyok, az Első. A Gazdagsag.hu megálmodója és alapítója. A weboldal több weboldal egyesítésével jött létre és fejlődik önállóan tovább. A tanácsom: ne csak olvass, hanem hasznosíts és küzdj meg a céljaidért. Megéri!

Vélemény, hozzászólás?

Legújabb innen - Anyagi Gazdagság